13, Részletes leírás 'i'-ügynökről

Az ’i’-ügynök elő-paradicsomi (pro-paradis) telepet vezet, melyet kommunákból épít föl. Ez az a terület, amely már az Ezüst-kor történelmi képét festi elénk. Ez az a terület, ahol a belső szerkezetben a helyes irányú törekvések már egyértelműen átvették a hatalmat a romlandó, süllyedő erőkkel szemben. Természetesen ez még nem tiszta, hisz még nem rendelkezünk olyan magas szintű tudással, és a lelkiismeretünk sincs még oly mértékben kimunkálva, hogy erre itt lehetőségünk lehetne. Viszont a legjobb úton haladunk afelé, hogy ezt tökéletességig fejlesszük és tisztítsuk. Ehhez az Istent szolgáló személyeknek arra van szükségük, hogy tökéletesen megismerjék, megértsék Őt, és megtapasztalva fejlődésünk irányának lépteit, tökéletes szeretetet építsünk ki a szívünkben az Ő szolgálata iránt. Tökéletes mértékben száműzzük a szívünkből azt a félelmet, amely az anyagi világhoz köt bennünket. Akik ezt nem képesek ilyen mértékben elsajátítani, azok innen, az Ezüst-kertből is még le fognak zuhanni a Földre –vagyis a föntiek önkívületi szolgálatába.

Ahhoz, hogy az Ezüst-kert fogalmát jól megértsük, szükséges, hogy rövid elemző leírásokat szintetizáljunk azokról az elemekről, melyek jelen világunkból e kertbe vezetnek bennünket. Megismerkedünk e leírások közben a fogalmaknak egy magasabb rendű aspektusaival, melyeknek lassú, de biztos megértése fog alapot nyújtani ahhoz, hogy lássuk, honnan jöttünk, hol vagyunk, és hová tartunk.

Kezdjük tehát a vizsgálódásunkat a munka fogalmával. A munka alatt gazdaságilag alapvetően pénztermelő tevékenységet értünk. Azt gondoljuk, hogy az csak a munka, amivel pénzt lehet keresni. Nagyon csalóka elgondolás, és igen alacsony szintű hitre vall. Így nem egyszer találkoztunk már családi viták során azzal az érveléssel a pénzkereső részéről, hogy a másik hiába végez el otthon bizonyos dolgokat (vezeti a háztartást, neveli a gyermekeket, műveli a kertet, vagy éppen könyvet ír), az nem munka, mert nem jár érte rendszeres jövedelem. Ezzel többek között meg is alázzák egymást, ledegradálják egymás fontosságát, életszemléletét, terheit, de óriási lehetőséget is jelent a pénzkereső (a dolgozó, a munkás) számára ahhoz, hogy keresményének eredményét egyedül magának tulajdonítsa, háztartását (gyakran a feleségét vagy férjét) a fentiekre való tekintettel kisemmizze, alacsonyabb értékbeli helyzetbe rangsorolja, megalázza, semmibe vegye.

A Paradicsomban a munka fogalma kissé eltér az eddig megszokottól. A munka a közösség vagy annak tagja, tagjai érdekében tett valamely (bármely) erőfeszítés. Maga, az erőfeszítést végző is természetes tagja a közösségnek, de ha az adott munkát úgy végzi saját hasznára, hogy ezzel a közösségnek kárt okoz, vagy valamely módon kirekeszti őket annak eredményéből, akkor az egy közbülső állomás. Az összes lépés, amely jelen helyzetünk és a Paradicsom között létezik, vagy volt, ennek az utóbbi helyzetnek változata. Látszólag a közösségért dolgozunk, de fizetséget, elismerést, ellátást várunk, követelünk érte. A paradicsomi munka egyenes következménye, hogy az erőfeszítést végző épp úgy él mások munkájának eredményéből, mint mások az övéből – anélkül, hogy mérni kellene: ki mennyit tett. Ha ez az egyensúly felborul, felborul a Paradicsom. Viszont ha önként visszaállítjuk ezt a fajta egyensúlyt: úgy önként visszaáll a Paradicsom ezirányú fenntartó ereje. Ez az erő természetesen csak önként és szeretetből működik.

A munka egyik legfontosabb eleme a termelés. Ez azt jelenti, hogy a természet által nyújtott valamely anyagot kiemelve annak természetes közegéből, feldolgozzuk olyan agyaggá, amelyről tudatlanságunkban úgy gondoljuk, hogy szükségünk van rá. A Paradicsomban a termelés fogalma egy kissé elmosódik. Ugyanis a közösség tagjai olyan harmonikus egyensúlyban élnek környezetükkel (akár biológiai, akár egyéb materiális vagy energetikai), hogy ellátásukhoz ezeket a környezeti elemeket nem kell kiemelni természetes közegükből (akkor sem, ha történetesen áthelyezzük, gyűjtjük, vagy működésüket átszervezzük), hanem mi magunk és tevékenységünk válik szerves részévé azok természetes környezetének és életének, működésének. Nem azokat változtatjuk saját vélt hasznunkra, hanem mi válunk képessé arra, hogy azok életének részeivé, ráadásul: bölcs uralkodóivá váljunk. A sivár Hold felszínéből vagy a Föld több kilométeres belső rétegeiből olyan bőségesen virágzó bioszférát varázsolhatunk, amely önmagától képes biztosítani a mai emberi létszám több ezerszeres ellátását is anélkül, hogy azok az élőlények sérülnének. Sőt a változatosságát még tudatosan növelhetjük is, s más égitesteket, sőt az űrt is úgy telepíthetjük be élettel, ahogy épp a szívünk vágya kívánja. Tehát a Paradicsom számára nem az a termelés, mikor az élővilág kiirtásával átalakított élelmet és eszközöket – sivárságot, romlást és sivatagot – alkotunk; hanem épp ellenkezőleg: amikor a kietlenségből és élettelen környezetből csodálatos Édenkertet építünk a meglévő biotikai szerkezet javára, és annak változatosságát felszínre hozva. A kettő közti átmenet legmagasabb fokát jelenti tehát az Ezüst-kert, ahol már jó eséllyel tehetünk próbát a változatok megmutatására, és az új élőhelyek megalapozására, illetve a meglévők egyensúlyának visszaállítására. Ez az Ezüst-kert termelése.

A következő témakör, amit feltétlenül tisztázni kell: az elosztás. Egy átlagos fogalommá degradálódott, mint a felállás vagy a leülés. Egy időnként előforduló cselekvés, melyet azért hajtanak végre, hogy a mai értelembe vett termelést elősegítsék vele, vagy látszólagos hatalmat fitogtassanak a segítségével. Más a helyzet azonban a Tökéletesség világában. A Virág-rendszer gazdasági törekvései is rámutatnak, hogy Isten nem eszközöket vagy megtermelt javakat oszt el köztünk, hanem felelősségeket, és azok terheit az egyéni tudásszintünk, tehetségünk, érdeklődésünk és szívállapotunk alapján. Fölosztja köztünk az Általa teremtett világot, hogy abból ki-ki a fent vázolt egyedisége alapján bölcs és hatékony uralmat gyakoroljon úgy, hogy a felelősségek viselői egymással az egészet átfogó hierarchiai rendben vegyenek részt a saját és az Egész örömére és gyönyörűségére. Ezt a folyamatot próbáljuk meg megalapozni Virág ügynöki elrendezésű gazdasági szerkezetében. A küszöbön már most alkalmazni kezdjük, majd az Ezüst-kertben a tökéletesen kitisztított részt már erre a felelősség-alapú helyzetre emeljük.

Napjaink gazdasági életének egyik, és egyre erősödő sarokköve a szolgáltatás. Ez a tevékenység az elosztás mai megfelelőjével, a kereskedelemmel egyben szintén pénz-, de legalábbis ellenjuttatás-alapú. A szolgáltatás tehát ellenjuttatás fejében végzett szolgálat. Ez a terület természetesen nincs szoros összefüggésben a termeléssel, de a megtermelt javak felhasználását, fogyasztását mozdítja elő, vagy épp azt végzi. Tehát itt az alapkifejezés a szolgálatban gyökerezik. Ma tehát bizonyos tevékenységeket (amelyek nem a termeléssel függnek össze) elvégzünk mások helyett. Olyanok helyett, akik vagy nem értenek hozzá, vagy többre vágynak, mint ami emberileg megilletné őket, vagy egyszerűen csak, mert van rá pénzük. Minden esetben az a cél, hogy a szolgáltatás megrendelője megkapja azt a szolgálatot, amelyre vágyik; illetve a szolgáltató ezért pénzt vagy egyéb juttatás birtokában biztosíthassa saját életét.

Más a helyzet a Paradicsomban. Ott természetességgel élnek olyanok, akik magas pozícióban vannak ahhoz, hogy akár a saját ellátásuk érdekében tehetnének eleget. Őket bizonyos személyzet saját ellátásukon túl kiszolgálja. Ellátja őket mindazzal, ami az életükhöz, méltóságukhoz, munkájukhoz szükséges. Ennek fejében (bár ez így nem jó kifejezés – hisz az egész közösség életéből ők is részesülnek természetes módon) e szolgálók teljes körű ellátásban részesülnek a saját életüket és munkájukat illetően. Ők ezzel a szolgálattal vagy szolgáltatással (minthogy a közösség elöljáróit szolgálják) az egész közösség hasznára tesznek, s mint ilyenek, a többiekkel megegyező szintű ellátásban részesülnek. Szolgálati szintjüknek megfelelő szintű bánásmód illeti őket: tehát nem megalázás vagy lenézés.

Más, egyéb esetekben is szükségessé válhat az ideiglenes szolgálattevés. Olyankor, amikor egy-egy ismeretlen munkaterületet kell bemunkálni, s ehhez olyanok segítségét veszik igénybe, akik már ismerik azt. Teszik ezt oktatási vagy kiképzési céllal mindaddig, míg a szolgáltatást igénybe vevők ezt igénylik, vagyis amíg ők képesek ezt a feladatot önállóan is ellátni. Vagy egy közösségen belül egy változó érdeklődési körnek megfelelő munkafolyamat betanulása során szükségessé válhat, hogy addig más lásson el olyan feladatot, melyet korábban több idő ráfordításával ő végzett. Ezekért a szolgálatokért itt, a Paradicsomban természetesen nem fizetnek, de a szolgálat végzőjét az igénylő teljes mértékben ellátja mindazzal, ami annak életéhez és munkájához kell. Ennek hatékony végrehajtása érdekében esetleg cserélni is kell a másik közösséggel. Ennek természetesen semmi köze a kettő értékítéletével, értékegyeztetésével: egyszerűen csak a szükséglet mértéke és iránya határozza meg ennek arányát.

A munkáról már beszéltünk, de beszélnünk kell azokról is, akik a munkát végzik. Jelenünkben ezt munkaerőnek, vagy dolgozónak mondjuk. Ők pénzért vagy cserében elfogadott ellátásért, ellenjuttatásért végzik ezt – látszólag a közösség, de valójában – a saját érdekükben. A Vas-kor és az Arany-kor közti területen, de leginkább kiélezett formában az Ezüst-korban figyelhető meg egy olyan jellegű osztálytagozódás, amely az átmeneti helyzet legstabilabb szerkezetét biztosítja. Ez négy alapszintből, az emberek négy osztályából, vagy ha úgy tetszik, négy rasszból áll. Ezek a következők:

papok,

vezetők,

szervezők és

dolgozók.

Ezek alatt van még egy rassz, amit társadalmon kívülieknek mondunk. Ez a réteg szembeszegült, vagy ellenszegült a társadalom egészével; ezért rabszolgasorba vagy ehhez hasonló, kitaszított állapotban van, mégis a társadalom felhasználja őket, ha tudja, de annak részét nem képezik. Ennek a rasszizmusnak a mai, vas-kori megfelelője már annyira eltorzult, hogy jelentősége sincs: mégis ennek alapján próbálják az egyéneket, sőt népeket, népcsoportokat vagy emberi alfajokat besorolni a világ össztársadalmába – természetesen igen elfajzott módon. A Paradicsomban a legalsóbb réteg már nem emberi; vagyis nem rendelkezik szabad akarattal, egyéni identitással, méltósággal és öntudattal. A kitaszított réteg átalakul az állatvilág, az anyagi világ szemet gyönyörködtető változatos exotikumává – természetesen az egész társadalom hasznára és szolgálatára. Ha nem szolgálja az Egészet szeretetből; majd szolgálja azt öntudatlanul. A föntebbi négy rassz úgy építi föl az emberi társadalmat, hogy azok egyedei és elemei semmilyen méltóságbeli különbséget nem tesznek egymás közt. Egyszerűen mindenki csak a saját tehetsége, értelmi színvonala és érdeklődési területe (és annak mértéke) szerint illik bele ebbe a tökéletesen felépített társadalomba. A hierarchiai rend alá- vagy fölérendeltjei nem jelentik azt, hogy egyesek fontosabbak, vagy mások értékesebbek lennének a többinél. Egyszerűen a rendszerben ott a helyük, mert ott fejtik ki leghatékonyabban a belőlük áradó szeretetet. Így válik a társadalmakkal vagy Istennel szembeszegülő, azoknak tudatosan ellenálló, kitaszított vagy rabszolga réteg épp olyan értékessé Isten és ember szemében, mint a teremtésmű bármely más eleme. Így válik ez a réteg is munkaerővé, sőt valójában – ha tudattalanul is – ők végzik el az emberi fenntartás oroszlánrészét. Persze ebből következik, hogy az isteni teremtés különféle szintű pulzálásainak ezek a rétegek lesznek a leginkább kitéve; nekik kell újra és újra átváltozniuk úgy, ahogy a nappal és az éjszaka ezt megkívánja.

A Paradicsomban tehát vagy egy dolgozó réteg – amely többnyire személyes szolgálatot végez – vagy a közösség ellátásában vállal részt: ők szeretetből és tudatosan végzik ezt. Illetve van egy öntudatát vesztett (így korábbi bűneit is vesztett) dolgozó réteg, amely mindezt a törekvést materializálja. Így realizálja a legalsó rétegben, az anyagban.

Az ’a’-ügynök részletes tárgyalásánál beszéltünk a szükségletek osztályozásáról. Felsoroltuk ott a fizikális, mentális és szellemi jellegű igényeket. Ezeket kell a kommuna tagjai számára kielégíteni. Itt viszont ez tovább bővül, részleteiben, változataiban tovább fejlődik; más elemei viszont kevéssé válnak fontossá – inkább természetessé, mint fontossá válnak.

Ezekről a szükségletekről itt most nem tárunk fel részleteket. Majd az ott végzendő kutatások megmutatják ezeket. Az azonban biztos, hogy a paradicsomi ember a természet Erőivel oly mértékű összhangra tesz szert, hogy gyakorlatilag képes teljes mértékben függetleníteni magát az anyagi világtól. Már nem a saját ellátásáért működik együtt azzal, hanem szeretetből: Isten iránti szeretetből, ami azt jelenti, hogy az anyagi világot nélkülözni nem képes biotikai szerkezet tagjait segíti hozzá a minél szebb, biztonságosabb és kellemesebb élethez. Ugyanígy támogatja később a felnövekvő intelligens lények fejlődését is. Így sokkal fontosabbá válnak az érzelmi és hangulati, még később a szellemi szükségletek, mint az anyag, energia, logika. A világnak és annak elemeivel való szoros kapcsolatai, és azok változatossá tétele válik a paradicsomi ember számára a legfontosabb szükségletté. A kettő között (a paradicsomi és jelenlegi) az átmenet az egyre magasabb dimenziók felé tolódik el. Még testünket tökéletlen tudásunk révén az anyag tarja fenn, addig számunkra az a legfontosabb, hogy a vele való harmonikus egyensúlyt célozzuk meg. Mindez később eltolódik az energetikai, vagyis asztrális szintre. Onnan igyekszünk biztosítani az anyag és az energia harmóniájának a megvalósítását, s így uralkodni az anyagon. Ekkor már az energetikai ismeretek és azok gyakorlati megvalósítása válik szükségletünkké. Még később mindez még magasabb szinten, a logikai, vagy ok-okozati összefüggések (kauzális) szintjére tevődi át, ahonnan is a logika- energia- anyag- háromlábú egyensúlyának megvalósítása válik egyértelműen legfontosabb lételemünkké. Így emelkedünk egyre magasabbra, mígnem elérjük a szellem és a lélek közti harmónia kielégítéséért való törekvést. S vérünkké tesszük e harmóniát: így tartva fenn azt az anyagi-lelki világot, melyet Teremtőnk kezünkre bízott.

Teremtőnk az anyagot azért bocsátotta rendelkezésünkre, hogy vágyaink megvalósításának következményei visszahassanak ránk. Azokat vagy élvezzük, vagy elszenvedjük, undorodunk tőle. A gyönyör vagy az undor hatása a legfelső lelki szinten, az éteri dimenzióban mutatkozik meg, hisz ott hat ránk leginkább. Az élvezet vagy a szenvedés más, alsóbb dimenziók és világok sajátosságai. Ehhez azonban éreznünk kell: érzelmeket kell kifejleszteni magunkban attól függően, hogy a ránk gyakorolt hatás kellemes volt-e, vagy kellemetlen: szellemünket bölcsen használtuk-e föl, vagy ostobán. Ezt úgy tapasztalhatjuk meg, hogy az anyag felé, vagy az anyagi testet öltött társaink felé megnyilvánult tetteink, azok érdeme szerint, visszahatnak ránk. Így érzelemvilágunkban kifejlesztjük a szeretet vagy a gyűlölet piramisainak különféle plat-formjait. Valójában két ellentétes irányú világot építünk fel: megteremtjük az anyag dipólusos valóságát. Ezért elkezdünk ragaszkodni hozzá, s úgy véljük: az anyag tart fönn bennünket. Ha azonban a dipólus egyik (negatív) felét önmagunkban felszámoljuk: ez az anyagi ragaszkodás megszűnik. Hisz a Jó csak jót tehet velünk; nem kell küzdenünk se vele, se ellene (ugyanez igaz a pokol bugyraira is, csak ott természetesen fordítva). Nos, ez a folyamat lesz a Paradicsom felépülésének a lényege. Elegendő bizonyítékunk lesz mindnyájunknak ahhoz, hogy a lelki világ kettős paradoxonjait elvessük magunkból: elfelejtsük a rosszat, s engedjük, hogy a jó tartson fenn bennünket. Így a régi Rossz is jóvá válik – természetesen korábbi öntudatát, identitását veszítve –, s a jót fogja szolgálni. Ez lehetővé teszi a tudatos léleképítést, s a léleképítőket alkalmassá teszi arra, hogy elszakadjanak az anyagtól, s minden vele kapcsolatos szabálytól, félelemtől, ragaszkodástól. Ettől természetesen az anyag nem szűnik meg: egyszerűen a továbbiakban már nem félünk tőle, hanem mi felügyeljük azt. Ezt a képességet kiterjesszük minden anyagi létbirodalomra, s később a lelki dimenziók egyre magasabb szintjére, míg egyszer csak képesek leszünk az egészet föntről figyelni, irányítani, és változatossá tenni.

Egyre kevésbé lesz rá szükségünk, hogy az anyagot saját létfenntartásunkra használjuk föl. Inkább földerítjük annak lehetőségét, hogy hogyan tehetnénk az anyagi birodalmakat egyre szélesebb körűvé, egyre szebbé, s a benne lévők számára egyre élvezhetőbbé. Valójában a természetben lévő összes anyagot az ellenőrzésünk alá kell vonnunk, s azt úgy kialakítanunk, hogy azok részecskéi és elemei közt ne legyenek üres terek, vagy átléphetetlen dimenziók. Törekszünk rá, hogy ezek összeérjenek, együtt örülhessünk az egésznek.

Pl. a Nap körül keringő bolygók és más égitestek biotikai úton fölfújatva olyan méretet érhetnek el, hogy testük összeérve, valójában a test közepében izzon a hatalmasra nőtt Nap; s energiája mindenhová egyenletesen eljusson anélkül, hogy közben bármit is megégetne. A bolygók nem egymáson kívül, hanem egymásban bolyonganak, kiterjesztve az egész rendszert akár két fényévnyi sugarú űrgömbben – telve változatos biotikai anyaggal. Hisz idővel a Nap (vagyis a bolygók belsejének) energiája is anyaggá változik.

Addig is, míg ezt az elképzelést meg tudjuk valósítani, be kell érnünk azzal, hogy anyagi irányzatú kutatásainkat előmozdítjuk a biotikai fejleszthetőség és megértés irányába; s amit már megértettünk, megvalósítjuk a gyakorlatban. Ehhez persze előbb a Gonosz kezéből ki kell venni a helytelenül használt, s tönkretett anyagot, s vissza kell állítani benne az egyensúlyt és a továbbfejlődés feltételeit. Az anyag nem arra való, hogy egymás ellen fordítsuk, hanem, hogy egymást gyönyörködtessük vele, s építsük a világunkat, hogy dimenzióról dimenzióra, létsíkról létsíkra megléphessük azt.

A fönti vázlatban eléggé megvilágítottam azt a törekvést, miszerint az anyagot arra kívánjuk használni, hogy belőle, vele minél nagyobb teret biztosítsunk a biotikának: az anyagi életnek. Ebből akár akkora életteret is ki lehet alakítani, hogy ettől az égitestek is egymásba érnek, s még mindig óriási lehetőség lesz a további terjeszkedésre a különféle szintű dimenzió-ugrások révén. Azok folyamatos pulzálása, lüktetése egyre szélesebb körű változatosságot hozhat létre. Az anyagi élő rendszereknek már nem az lesz az elsődleges feladatuk, hogy a mi testünket vagy környezetünket fenntartsák – bár ezt is teszik –, hanem hogy egymáshoz való kapcsolatuk révén tanítsanak, oktassanak bennünket arra, hogy nekünk hogyan kell viszonyulnunk egymáshoz, hozzájuk és a Teremtőhöz, illetve az Ő szellembirodalmához. Ne felejtsük el: az anyag a vágyak megtestesítője, de nem szükségszerű fönntartója annak. Vágyaink fenntartásáról mi gondoskodunk, megtestesítői csupán megmutatják nekünk azokat. Az élet nem az anyagban kezdődik: de ott végződik, s a léte tőlünk függ. Addig létezik, míg vágyaink vannak. Ezért lehet, hogy vágyainkkal mindaz is elmúlik, ami, vagy aki korábban szembeszállt ezen elrendezéssel, hisz számukra az jelenti a halált, hogy mi a vágyainkat megváltoztatjuk, s a régit elfelejtjük. Márpedig, amit elfelejtenek, az elmúlik.

Amíg képesek leszünk arra, hogy az élővilágot a saját vágyaink (jól felfogott és helyesen alkalmazott) alapján változtassuk saját és mások gyönyörködtetésére, addig is célszerű arra törekedni, hogy a meglévőt igen jól megismerve és megértve, szeretettel bánjunk vele. Majd a gonoszság nyomait és biotikai következményeit börtönbe zárva az lehet a jól felfogott célunk, hogy ezt a csodálatos élővilágot a szolgálatunkra neveljük, s biztosítsuk az ellátását és hatékony jövőjét.

Napjainkban valójában nem létezik igazi társadalmi hierarchia, csupán gazdasági. Úgy az ideológiai, mint a gazdasági vagy szervezeti (társadalmi) alá-fölérendeltségi viszonyt az határozza meg, hogy kinek mennyi pénze van (vagy mennyit képes folyamatosan kitermelni); illetve, hogy kit milyen anyagi háttérből mozgatnak. És ez a tendencia rányomja bélyegét az egész emberi társadalomra, immár több mint ötezer éve – még ha ezt az elején még nem is pénzzel fejezték ki, hanem katonákkal, falvakkal, ékkövekkel, rabszolgákkal, földdel, vagy más, hatalomhoz juttatható eszközökkel. Ma a végén ez az eszköz a Pénz. Tehát ennek mozgatására és birtoklására épül ma az emberi Világ. A Sötét Árny utolsó leple ez, amellyel tízmilliárdokat tévesztettek már meg, s még sokat fognak, míg el nem felejtjük ezt is. Így napjaink gazdasági hierarchiája arra épül, hogy a pénz megszerzésében előrejutók ülnek a magasabb trónokra, s utánuk következnek a tőlük tanulók. A stagnálókat a rendszer kiokádja, s földönfutókként végzik. Ez a rend. Az ezzel szembeszegülők sehová sem jutnak. Csupán megszületnek, robotolnak, és meghalnak.

A Paradicsomban ettől eltérő a helyzet. Ott a szék magassága attól függ, hogy az ott ülő mennyire érti a Teremtő iránymutatását, milyen terület iránt érdeklődik, illetve alapos bizonyságot tesz arról, hogy milyen szintű felelősségvállalásra készült fel. Erről a bizonyságtételről gondoskodik a materiális környezet. Ebben az átmeneti környezetben, már a saját szervezetünkben úgy alakítjuk ezt a hierarchiai rendet, hogy a világi értelmezésből lépésről lépésre, ügynöki szintről ügynöki szintre egyre inkább megközelítse a pro-paradicsomi elgondolások színvonalát. Míg eleinte a pénzért való küzdelem szellemét engedjük kibontakozni, addig egyre inkább törekszünk később arra, hogy a szellemi erő, majd a nemesi jellem kerekedjen felül a kiválogatás során. Középütt pedig az egyre tisztuló morál, majd az épülő lelkiismeret tettei nyújtanak tanúbizonyságot arra vonatkozóan, hogy ki érdemel egyre magasabb gazdasági pozíciót – méghozzá úgy, az ne zuhanjon le onnan, hanem stabil biztonságot nyújtson az egyre fejlődő elképzeléseknek.

Ismét szót kell ejtenünk ezen irányvonal hajtóerejéről, az oktatásról. Az oktatás természetesen mindig is azt az Erőt szolgálta, amelyet az oktatásban résztvevők idővel szolgálni akarnak, vagy kényszerülnek. És itt már meg is találtuk az alapvető különbséget az e-világi és a paradicsomi indítékok között. Ez a pénz világa. Itt tehát az a legfontosabb oktatási szándék, hogy az azt használók jól megtanulják forgatni, kitermelni, és megszámolni. Így itt a logikai képzés igen nagy fontossággal bír. Minden, bármit teszünk: ettől függ. Elég logikusnak kell lennünk ahhoz, hogy meglássuk egy-egy terv megvalósításának létjogosultságát. Megéri-e; termel-e eleget ahhoz, hogy bizonyos összeget ráfordítsunk? Erre épül a mai oktatás: de még az oktatás, és még az oktatási intézmények fenntartása is ettől függ. Undorító!

Más a helyzet a Paradicsomban. Ott az oktatás alapját egy olyan Vezető képezi, aki szeretetből való együttműködést ajánl fel. A Nagy Oktató a megteremtett világ elemeit tanítja meg teremtményeivel, s teszi lehetővé számukra, hogy válasszanak ki belőle egy kisebb vagy nagyobb területet, melyet jobban megismerve, rajta keresztül szolgálni kívánják az Egészet. Ez a terület napjainkban Virág – és a vele együttműködni kívánók – számára a gazdasági negatívizmus megsemmisítése. Mi jelenleg ebbe az irányba fordítjuk figyelmünket, s teszünk meg mindent, amit előzőleg megtanultunk róla. Ehhez természetesen elengedhetetlen, hogy ezen közben az egész teremtésről is minél többet megtudjunk, illetve Arról, aki mindezt megteremtette nekünk.

Az átmeneti oktatási szisztéma abból áll, hogy magas szinten tanulmányozzuk a pénzszerzés módját, s miután már elég jól alkalmazzuk azt ahhoz, hogy annak kitermelőit hatalmunk alá tudjuk hajtani, rátérünk arra, hogy egyre többet és többet tanuljunk meg arról, hogy ezzel a megszerzett hatalommal mit is tegyünk; illetve, hogy kit is szolgáljunk vele. Így építve ki lelkiismeretünket: minden új ismeret birtokában újra és újra döntést hozhatunk a felől, hogy kit válasszunk urunknak: Mammont, vagy Jehovát.

Ténykedésünk elején jószerivel még a földön dolgozunk. Ez azt jelenti, hogy tudatosan csak a materiális dimenziókban vagyunk képesek munkát végezni, és róla gondolkodni. Ebben a legalsó létsíkban is számolunk azonban egy magasabb világ elemeivel: az energiával. Az anyag energiából alakul, formálódik. Működéséhez is ez a magasabb rendű elem szükséges. Jelenleg úgy gondoljuk, hogy ezt az energiát csak korlátolt mértékben tudjuk felhasználni az anyag működtetésére és átalakítására. Ezért ragaszkodunk annyira az anyaghoz. Fent említett tudatlanságunk köt hozzá bennünket. Ezért, míg ez a helyzet nem változik – felvilágosult tudásunk révén –, addig valóban célszerű úgy bánnunk az energia bármely formájával, mintha az csupán korlátolt mennyiségben állna rendelkezésünkre. Már ma is igen sok energia-átalakító vagy energia-nyerő berendezést, eszközt, anyagot ismerünk. Idővel azonban rá fogunk jönni, hogy az energia leghatékonyabb felhasználása a biotikai egyensúlyban, illetve a biotikai és élettelen anyag közti harmónia tökéletes megvalósításában rejlik. Érdekes módon még az ó-időben a földalatti mély barlangrendszerek és hegyek gyomrában lévő paloták olyan változatos vegetációval és bő népességgel rendelkeztek, s minden fajta színű és energiaszintű fények árjában pompázott. Ezek a törpék még tudtak valamit, amit mi már jó százezer éve elfelejtettünk. S csak csodálkozunk, ha a nyomaira bukkanunk. Azonban ezt az összhangot idővel nekünk is meg kell tanulnunk használni, hogy ezáltal életterünket sokszorosára bővítsük, s kiszélesíthessük akár a mai értelembe vett világűr, vagy a föld magmájának területére is. Ez már nem olyan hosszú idő.

Idővel ezt a tendenciát túlszárnyalva, már nem is csak azt tanuljuk meg, hogy hogyan lehet anyag révén az energiát átalakítani, anyagot tömöríteni, de továbblépünk. Egyre magasabb és magasabb lét-világok elemeit leszünk képesek egymásba átalakítani: logikából energiát; érzelmekből logikát; szellemből anyagot. Ez a folyamat végtelen lehetőségek tárházát vetíti elénk, s teszi idővel egyre változatosabbá, egyre gyönyörködtetőbbé vágyaink materiális megnyilvánulásait.

Az oktatási sémákat és az azt követő gyakorlati tetteinket az örökké érvényes alapelvek révén vagyunk képesek megvalósítani. Ez valójában ma is így van. Legfeljebb hazugságot tanítanak nekünk róluk. Úgy formázzák, deformálják azokat, hogy a jelenleg fennálló pénz-alapú diktatúrákat szolgálják.

Az elv: viselkedési szabály. Ezekből ezret és ezret, milliót és milliót lehet felépíteni és a helyzethez igazítani. Ezeket a különféle emberi kapcsolatokban használjuk (pl. etikett); az állat-és növényvilággal szemben (felhasználás, kizsigerelés); illetve az egyéb természeti erőkkel vagy egyetemes anyagi-, energetikai-, logikai-, érzelmi-, értelmi szerkezetekkel szemben (félelem). Mi magunk megpróbáljuk meghatározni azt, hogy a fent felsorolt dolgokkal – vagy magával Istennel – szemben milyen magatartásformát gyakoroljunk annak érdekében, hogy a pénzre épülő vágyaink valóra váljanak, vagy szinten maradjanak. Így alapelveinkkel – ha vannak is – nem sokat törődünk. Legfeljebb megismerkedünk néhánnyal; de mivel azok útját állják a Pénzzel való kapcsolatunknak: a gyakorlati alkalmazásukig nem jutunk el.

Az alapelv: alapigazságra épülő viselkedési szabály. Vagyis nem szükséges nekünk kitalálni, hogy kivel, Kivel, mivel hogyan célszerű vagy kell viselkednünk. Ehelyett inkább a lehető legtöbbet kell megtudnunk arról a Valakiről, aki az ehhez szükséges igazságokat is már rég megteremtette, s az ezekből fakadó viselkedési szisztémákat is rég kidolgozta. Elmondta nekünk, hogy hogyan célszerű viszonyulnunk Ő hozzá, és teremtésműve különféle elemeihez annak érdekében, hogy ebben a környezetben kielégítően megvalósítsuk mindazon vágyainkat, melyek úgy mi, mint mások, vagy éppen az Ő gyönyörködtetését szolgálják. Továbbá a teremtésmű fejlődése révén bemutatta ezen alapelvek működésének mechanizmusát; illetve az Ősellenség, az Őshazug életben tartásával, és az ő vágyainak térbiztosításával bizonyította számunkra, hogy mely elvek működnek kielégítően, és melyek nem. Armageddon valójában e bizonyítási eljárás csúcspontja lesz; mikor is elegendő bizonyíték fog rendelkezésünkre állni ahhoz, hogy egyöntetűen elvessük, egy időre elszeparáljuk magunktól az Ősi Lázadás Angyalát (Gondolatrendszerét).

Az emberek által hozott törvények nem alapelvek, hisz nem igazságra, hanem hazugságra épülnek. Így a belőlük fakadó elvek csak a teremtés bizonyos elemeinek a szolgálatát célozzák. Így kiragadva azt, valójában szembefordul az is, az azt szolgálók is azzal az alapigazsággal, amely átfogja az egész teremtést. Hisz az e részletekre kiterjedő, és azt önállóan működtető szabályok nem lehetnek igazak az Egészre. Különben nem fordulna vele szembe, nem szakadna ki belőle. Ezért mondhatjuk, hogy a részt az egészből kiszakító, működtető és ismertető szabályok vagy törvények nem lehetnek alapelvek. Az alapelv az egész teremtést átfogja: bármely részében ugyanúgy alkalmazható, s a rész működésén át is az Egészet szolgálja. Ezért az azt megalapozó kijelentés hiteles igazság. Az abból fakadó viselkedési vagy működési szabály tehát alapelv.

Ezeknek az alapelveknek a tudatos felismerése egy igen hosszú folyamat. Jóllehet, egy-egy alapelv valójában az egész teremtést átfogja: mégis mi, teremtmények sohasem leszünk képesek, alkalmasak és méltók arra, hogy e hatalmas teremtéssel mi ugyanígy tegyünk. Arra lettünk alkotva, hogy az Egész végtelenségét megértsük, felfogjuk; de elménkkel azt átfogni sohasem leszünk képesek. A végtelent felfoghatjuk; de át nem ölelhetjük soha. Ettől válik egy-egy alapelv megismerése egy örökké tartó gyönyör forrása.

És most röviden tekintsük át azt a szerkezetet, amelyen keresztül létrejönnek materiális tetteink, s visszahatva ránk, tanítanak bennünket. Létezik egy szellemi létsík-rendszer és egy lelki~. Legmagasabb szinten az isteni gondolatok találkoznak egymással, s ezekből gondolat-halmazok jönnek létre. Ezzel kezdődik az isteni teremtés. Gondolatokat alkot; ezek ismeret formájában halmazokba tömörülnek; az ismeretek egymáshoz kapcsolódva tudást eredményeznek. A tudás önálló szellemiséggel bírhat, ha eléggé komplex. Ekkor Angyal kél életre belőle. Ezen angyalok egymással és Alkotójukkal tudatosan kapcsolatba lépve álmodozni, zenélni, énekelni kezdenek. Ebben összevetik gondolataikat egymással és az Istenével. Ebből tűnik ki először, hogy ezek egymással összhangban vannak-e, vagy diszharmónia, disszonancia üti fel a fejét. Ezt nevezzük az Ainuk muzsikájának, vagy a Szférák zenéjének. Amit ezen angyalok álmukban vagy muzsikájukban (itt ugyanaz) látnak: arra vágyakozni kezdenek. Szeretnék érinteni azt a sok csodát, és közelről is megismerni egymás álmainak tárházát. Megkívánják egymás látomásait, és vágynak rá, hogy közelebbről is megismerjék, megtapasztalják azokat, hogy közvetlenül is gyönyört okozzon nekik. Olyan erős vágy lesz úrrá rajtuk, hogy ettől új testet öltenek, amely lehetővé teszi számukra, hogy megszerezzék, megépítsék azt. Már nem angyalok, gondolathalmazok többé, hanem Kérubok. Ettől kezdve tevékenységüket már nem a Szó további változatainak felépítése, hanem a látott dolgok megszerzése, megalkotása iránti olthatatlan vágy (olthatatlan láng) hajtja. Ez a tevékenység természetesen alapvetően összhangban van az Isten akaratával: hisz e törekvés alapozta meg a teremtés iránt megnyilvánuló elhatározását. Viszont ez már óriási lehetőséget biztosít egyeseknek (mint ahogy egynek biztosított is) arra, hogy visszaéljenek Isten azon jó szándékával, miszerint Ő az egész teremtést alá kívánja rendelni az ő vágyaiknak. Egy valaki visszaélt vele: Sátán (Ördög, Morgoth, Iblis…).

Miután a most már kérubbá vált szellemszemélyek erős vágyakozásuknak hangot adtak a látottak iránt: egyenként célul tűztek ki olyan részleteket az egységes látomásból, amelynek felépítésére felteszik az életüket, s Uruk és jómaguk, valamint teremtménytársaik gyönyörűségére megalkotják, s működtetik azokat. E célok elérése érdekében tehát terveket dolgoztak ki. Elég pontosakat ahhoz, hogy követhetők legyenek; de elég rugalmasokat ahhoz, hogy mások terveivel is összeegyeztethetők legyenek. S így együttesen megalkothassák azt az egész nagy Csodát, amelyet együtt álmodtak meg. Így kezdik igazán megismerni egymást is. A fent említett közös álomban látták meg egy különleges jelenés, az Ember képét is. Kétszer is látták. S mindkét alkalommal a Teremtő közvetlen gondolataiból fakadt. Először az Elsőszülötteket mutatta meg nekik Isten; de a disszonancia megjelenésévek egy másik Embert, a Halandókat is muzsikájukba foglalta.

A fent említett tervek megvalósítása után, e tervek találkozása során, azok találkozási pontjaiban, és azok együttműködése során besűrűsödtek, s lelki dimenziókat hoztak létre. Ezek lettek a hangulati, vagy észlelési dimenziók. Ezek működése révén folyamatosan testet váltottak némely kérubok, s egy még kifejezőbb formulát hoztak létre, a Szeráfokat, vagy tűzjáró angyalokat. A lelki dimenziók egyre sűrűsödő energia-szerkezetének vagy tüzének a működtetése, és további szerkezeti elemek megalkotása a feladatuk. Ezt eredményezték a vágyaik. E legmagasabb szintű lelki energia számtalan éteri világ megalkotását tette lehetővé, s e hangulati vagy észlelési tűz-dimenziók működésének visszahatása érzelmeket hozott létre a szeráfok szívében, melyek további indulatokat gerjesztettek.

Elkezdődött a lelki teremtmények megjelenése: a különféle istenek, félistenek és Erők képében. Ők a vágyaik megvalósítása érdekében sűrítették az általuk birtokolt lelki energiát, s megalkották a kauzális dimenziók nagy sokaságát: vagyis az ok-okozati összefüggések lélegzetelállítóan széles körű virtuális és logikai élettereit. Az okok és okozatok összefonódásából megalkották az energiát (amit már fizikálisan nevezünk így). A Szeráfok legmélyebben itt képesek testet ölteni; de az Erők továbbspecializálódva, és hatalmuk elemeit – az energia-terjedést – egymással és egymástól függően, közös dimenziós helyzetben – egy térben – megalkották az anyagot, illetve az anyagi dimenziók nagy választékát. Ezekben élünk mi most. Itt vált teljessé a bűn és a helyes cselekedet, itt hat vissza ránk a leginkább megtapasztalható módon. S itt válik lehetővé az is, hogy a disszonáns hangú Ellenfél által felvetett vitakérdések teljes mértékű és örök érvényű tisztázásra kerüljenek. Ezt kell kitisztítani, s így fog fokozatosan kitisztulni az összes lelki dimenzió. A szellembirodalom, a szellemi dimenziók már kitisztultak. Azt valójában nem is volt képes megrongálni az Ellenség: hisz a vágy – mint a mienk is – lelki jellegű volt.

Jelenleg e dimenziók közül csak a fizikai síkon lévőkből ismerünk néhányat, a többiről csupán halvány, ám annál elkeserítőbb színvonalú tudásfoszlányokkal rendelkezünk. A szellembirodalom tehát hét alapszintből áll:

gondolat,

ismeret,

tudás, álom (látomás, muzsika),

vágy,

cél,

terv.

Majd a tervből fakadó lelki dimenziók:

az észlelési vagy egyesülési pontok, hangulat (éter),

érzelem (mentál),

ok-okozat, logika (kauzál),

energia (asztrál), és az

anyag (máter).

Bárminek a felépítéséhez, megvalósításához ezt az utat kell végigjárni, bejárni – függetlenül attól, hogy gondolataink és végső tetteink összhangban vannak-e a Teremtő akaratával, vagy sem. Ez tehát egy alapelv. Alapigazságokra épül, s viselkedésünkben ezeket a lépéseket megkerülni nem lehet. Az összes többi alapelv e folyamaton belül alakul ki, s segít végigjárnunk ezt az utat. Ez az Istenhez való visszatérés útja is. Ez esetben a vágy: szolgálni Őt. Ennek természetesen nagyon sok lehetősége van, de ezt az utat kell végigjárnunk mindegyik eléréséhez. Később bármelyik szinten megpihenhetünk, eldöntve, hogy ott végezzük tovább szent szolgálatunkat. Ez mindenesetre most itt, a materiális világban, a jelenben, illetve ehhez viszonyított közeljövő valamely világában kezdődik.

Milyen erő irányít bennünket, milyen erő vezette a tündéreket, s milyen jellegű lesz a megvezérlés dinamikája az átmeneti helyzetek fölött? Az vezet, akinek engedelmeskedünk. Annak a rabszolgái vagyunk, aki előtt meghajolunk. Vezetőnk lehet erőszakos vagy szelíd, építő vagy önző szándékú; vezethet bennünket könnyű vagy helyes úton: mindenkor lehetőségünk van arra, hogy eldöntsük: engedelmeskedünk neki, vagy sem (ettől vagyunk emberek). Ehhez természetesen ismernünk kell azokat az alternatívákat, amelyek közül választhatunk.

A Paradicsom körülményei között vágyaink tökéletes összhangban vannak mások vágyaival, és így közös Vezetőnk, a Teremtő akaratával. Jelenleg, amikor e vágyak tengeréből olyat választunk, amely függetleníteni szándékozik magát – s így bennünket is – mások vágyaitól, s Alkotónk elképzeléseitől, a könnyű út puhasága vezérel minket. Könnyű, mert nem kell sokat gondolkodni, nem kell döntéseken törni a fejünket, nem kell felelősséget viselni, csak tenni, amit aljasék, a Pénz szolgái parancsolnak. De a következménye végzetes. Mammon ezt nem közli velünk. Életek, inkarnációk, s évezredek telnek el, mire a saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy valójában becsaptak bennünket; s még több idő, mire arra is rádöbbenünk, hogy mi voltunk azok, akik nem a megfelelő Úr előtt hajtottunk fejet. A mi vágyaink hozták a Bűnt a nyakunkra, s elfogadtuk őt.

De hogy most fölismertük ezt, már továbbléphetünk, ráléphetünk az átmeneti stratégiák útjára. Sorra áttanulmányozhatjuk azokat az urakat, akiket szolgálhatunk, s kiválaszthatjuk belőle a nekünk legfontosabbakat. Így lehetünk félistenek, vagy akár a Legfelsőbb Szent szolgái. A végeredmény jó esetben, természetesen az utóbbi. Addig az előző utat is bejárhatjuk, de rájövünk, hogy végső megelégedést nem nyújt, sőt örök időkre szóló szolgálatot, tartós boldogságot sem. A félistenek bennünket szolgálnak, de a Központi Hatalom tudatos nélkülözése révén. (Ilyen a szentek nagy hányada.)

Milyen módon juthatunk el tehát oda, hogy tudatosan a Teremtőt szolgáljuk, és tartós lelki békét, boldogságot leljünk ebben? Ezt a megismerés ereje, a tudás vágya gerjesztheti bennünk. Minél többet tudunk Alkotónkról, akaratáról, teremtésművéről, annak szerkezetéről, működéséről, alapelveiről, azok hatékony működtető erejéről: annál könnyebb lesz döntést hoznunk az Ő szent szolgálata mellett, s annál könnyebb lesz teremtésművének hierarchiájában meglelnünk azt a területet, amelyben a legodaadóbban vehetünk részt az Egész működtetésében és közös álmodozásainkban, vágyaink megvalósításában. Ucsityszjá, ucsityszjá, ucsityszjá – gáváril Lenin (Tanulni, tanulni, tanulni – mondta Lenin), s igaza volt. De nem mindegy, hogy tanulunk. Az Egész fényében ismerkedhetünk meg annak részleteivel. Így juthatunk eredményre, s biztonságos döntésre.

A felismert terület szolgálatának módszerei sokfélék lehetnek, attól függően, hogy mi a közvetlen célunk vele, milyen vágyat kívánunk általa megvalósítani. Természetesen e módszerek nem gátolhatják – sőt segíteniük kell – mások vágyainak a hatékony megvalósulását, s így az egész egységes, ám mégis szerteágazó fejlődését, változatosságát. Ezeket a követendő módszereket az őket megalapozó alapelvek határozzák meg. Egy-egy módszert az határoz meg, hogy az illető működési területen melyik alapelvet emeljük a többi elé, s mögötte a többi viselkedési szabályt milyen alá-fölérendeltségi viszonyba rendezzük. Ettől lesz minden személyes vagy csoportos tevékenység differenciált dimenzionalitású. Tudjuk ugyanis, hogy minden élőlény egymáshoz képest némiképp elcsúsztatott dimenzióban él. Ezek a dimenziók csak a szükséges méretben és területen (vetületben) érintik, fedik egymást. Más területeken viszont csak maga képes érzékelésre, és az érzékekhez mérten való cselekvésre. E területekbe más élőlény nem lát bele. Ezért nem is érthetik egymás rejtett viselkedéseit. Erre egyedül az ember képes. Mi bármely területre, dimenziók rejtett zugaiba is beletekinthetünk, s így az adott élőtér élőlényei helyébe is képzelhetjük magunkat. De így van ez az élettelennek látszó dimenziókkal is. Azért látjuk élettelennek, mert a mi életterünk számára nem jelent életet. De mélyebb és igazságra épülő kutatásaink megmutathatják, hogy milyen csodálatos élet van ott, ahol mi csak köveket, légüres teret, vagy jeget látunk. Ebből azt kell tudnunk kikövetkeztetni, hogy szolgálatunk olyan területekre is kiterjedhet, amelyekről most még halvány fogalmunk sincs. A lehetőségek tárháza – akár a dimenzióké – végtelen, és egyre nő.

A föntiekből megtapasztalhatjuk, hogy a legvidámítóbb és leggyönyörködtetőbb, legbiztosabb szolgálat az, ha főcélként a Teremtő szolgálatát tűzzük ki; s megkeressük benne – az Ő segítségével – azt a területet, amelynek szolgálata számunkra a legtöbb örömöt okozza: vagyis, amely vágyaink megvalósításához vezet bennünket, s másokat is a sajátjukhoz segít közeledni.

E fejezet elején elemeztük a munka fogalmát, és eléggé megvilágítottuk annak jelentőségét több oldalról is. Az azt követő dolgozat során viszont feltűnővé vált, hogy ennek a munkának az átmeneti idő alatt milyen óriási jelentősége van. Mi mindent képes helyes irányba átalakítani, milyen sok örömöt okoz végzőjének, a szolgálat tárgyának, és mindenkinek, aki azzal valamilyen összefüggésbe kerül. A munkának így mindez értelmet ad. Napjainkban sajnos ez az értelem igen homályos, és követhetetlen. Így jól tesszük, ha kutatjuk az isteni szolgálat során végzendő munka értelmét, s felfogva azt, lépésről lépésre több és több megelégedést találunk a végzése közben. Egyre őszintébben leszünk képesek örülni mások eredményeinek és jó előmenetelének, hogy az adjon erőt ahhoz, hogy mi is hasonló utat járjunk be.

Területi felépítés

Már a korábbi gazdasági szintek egységei sem alkottak feltétlenül fizikális egységet. Területe egyik-másiknak úgy alakult – főleg a szolgáltatási alapúaknak –, hogy hol itt, hol ott kellett valamilyen munkát végezni. Ennek ellenére ez mégis gazdasági egység, sőt jogi személy volt. Ez az irányvonal még inkább igaz a pro-paradicsomra. Működési területét tehát nem fizikálisan határozzuk meg, hanem annak alapján, hogy gazdaságmegújítási munkáját az isteni teremtésmű mely szakterületének hasznára végzi. Virág törekvései magukban foglalják valójában az egész biotikai rendszert – itt a Földön. Tudjuk azonban, hogy az életnek is, de a teremtésmű egészének is vannak még számos működési szférái. Sőt ez még bővülni is fog – későbbi vágyaink megjelenése folytán. Így ténylegesen a pro-paradicsomi telep egyes területeit annak alapján fogjuk meghatározni, hogy a biotikai kutatásoknak mely területére specializálja magát. Jóllehet, ezek önálló működési területeknek bizonyulnak, mégis tudnunk kell, hogy az ott folyó kutatási és egyéb munkálatok valójában az egész addig ismert teremtési szerkezetet érintik. Hisz mindazok segítségére van szükség ahhoz, hogy egy-egy bizonyos specializált kutatást hatékonyan tudjon végezni, tanulmányozni; s még nagyobb segítséget jelent abban, hogy a tanulmányok eredményét még hatékonyabban és még biztonságosabban legyen képes átültetni a gyakorlatba.

Meghatároztuk tehát az ’i’-telep fő működési területét. Ezt a működést azonban sok egyéb dologgal ki kell egészíteni. Rövid leírásunkban találkozhattunk azzal, hogy ez az utolsó olyan szint, ahol még határozott különbséget teszünk gazdasági és ideológiai tevékenység között. A fent említett tevékenység e szempontból tehát ideológiainak minősül. Ez alapozza majd meg a továbblépés szellemi erejét. E tudás megszerzéséhez viszont – mivel a társadalmi szerkezetünk még nem stabil (hisz nem vagyunk önálló állam), és még a romlott világ vesz körül bennünket, javainkat – velük kell még osztoznunk. Olyan magas szintű gazdasági tevékenységet kell időnk nagy részében végeznünk, amely részben képes a szükséges színvonalon tartani életvitelünket, illetve bőséges támogatást képes nyújtani a kutatásainkhoz, s azok eredményeinek gyakorlati alkalmazásához mindaddig, amíg ezek az eredmények készen nem állnak arra, hogy fizikálisan és mentálisan ellássanak bennünket. Egyelőre még a harmadik dimenzió-rendszer, a kauzális létsík nagy könyvtárát, az Akasah-könyvtárat tanulmányozzuk. Ez csak az alatta lévő két élettér, az asztrál és materiál-sík működését képes hatékonyan feltárni. A Paradicsomban tehát ezt a könyvtárat kell kimerítenünk, s ehhez energiára és anyagra van szükségünk. Később a Paradicsomban ezen már felülemelkedünk, s így kijelenthetjük: már nem mi függünk az anyagtól és az energiától, hanem azok tőlünk.

Így tehát tekintsük át röviden azt, hogy hogyan is épül fel egy ilyen központosított kutató-telep. Gazdasági fenntartásához még mindig szüksége lehet pénzre (a környező világ miatt). Természetesen ezt a belső forgalmában már nem használja – számunkra ennek már nincs értéke. Mégis azokat a dolgokat, amelyeket a világból kell megszereznünk: gyakran még pénzért adják. Ezért olyan magas szintű gazdasági tevékenységet szükséges folytatnunk, amelynek révén ehhez megfelelő mértékben hozzájutunk. Ezt már egyáltalán nem fizikai munkával, vagy termeléssel, kereskedéssel oldjuk meg, hanem mivel igen magas színvonalú szellemi gárdával rendelkezünk: szellemi jellegű szolgáltatás révén jutunk külső anyagi forrásokhoz. Ezek a szellemi szolgáltatások lehetnek: ügyvédi tevékenység, oktatás, informatika, különféle tervezési vagy szervezési feladatok, illetve amihez a legjobban értünk, gazdaság-építés, gazdasági logisztika, és a kutatási eredményeink eladása. Lehet, hogy ez furcsán hangzik, de nekünk ez ilyen szinten már nem okoz problémát. Hisz sok találmányunk alkalmas lesz gyors vagy hatékony pénzszerzésre, még ha mi nem is használjuk erre. Ezért viszont ezek leírásait a világ magának akarja; mert üzletet lát benne. Hát vigye, és fizessen érte! Mi a saját munkánk során úgy is fel tudjuk azokat használni; a további kutatásaink vagy más munkánk során. Tudjuk ma is, hogy az aranynak micsoda óriási jelentősége van az elektronikában, vagy a drágakövek a fényenergia különféle megnyilvánulásait milyen speciális módon képesek átalakítani, vagy anyaggá sűríteni: mégis a világ szemében csupán a csillogó fényük miatt van értékük, s ölni képesek ezért. Leendő találmányaink hasonló színvonalú drágaságok úgy nekünk, mint a világnak. De a világnak csak pénzt vagy vélt hatalmat jelentenek. Igazi értéküket csak azok képesek fölfogni, és hasznukra fordítani, akik magasabb szellemi dimenziók szolgálatára, s ezen keresztül az Isten odaadó szeretetére használják azokat.

Belső ellátásunkat viszont teljes mértékben magunk biztosítjuk, méghozzá igen magas színvonalon. Az életünkhöz szükséges igényeinket gyakorlati tevékenységek egész sorával és ezekre specializált emberi csoportokkal elégítjük ki. Valójában a kutatási területeink köré csoportosítjuk ezeket. Így a legjobban felhasználható terület a növénytermesztés és állattenyésztés. Attól függően, hogy ennek mely régiója képezi központi tevékenységünket, a mezőgazdasági munkánk e köré épül. Így viszont képesek leszünk mindazt megtermeltetni a biotikai környezetünkkel, amelyre az életünk és a munkánk során szükségünk van. Ténylegesen nem kell arra törekednünk, hogy magunkat (mint telepet) ellássuk, hanem elérkeztünk a kutatások terén arra a szintre, amikor a gyakorlati alkalmazásnak egyszerűen csak mintegy mellékterméke az ellátásunkhoz szükséges javak (élelem, ruházat, lakókörülmény, munkaeszközök…) előteremtése. Minél hatékonyabb kutatásokat végzünk, annál biztonságosabban és kényelmesebben leszünk ellátva azzal, ami az életünkhöz kell. Ilyen értelemben tehát a kutató-állomásokhoz farmok, gyárak, bányák, és más feldolgozó és anyag-átalakító eszközök állnak rendelkezésünkre.

Kutatómunkánk eredményeit (legyen az szellemi kutatás vagy gyakorlati jelentőségű) széles körben terjesztenünk is kell. Itt fog megmutatkozni az a bizonyos két féle szint, a-mely különbséget tesz középfokú és felsőfokú oktatás között. Bizonyos telepek általánosabb jellegű kutatásokat végeznek; s mivel ezek nem lehetnek elég mélyek: középfokú oktatás révén tárjuk a Virág-rendszer tagjai elé. Természetesen a kívülállók előtt is nyitva tartjuk az iskolák kapuit, de ők a szívállapotuk szintje miatt egy idő után már nem fogják érteni azt, amit tanítunk. Ez még inkább így lesz az egyetemeinken és főiskoláinkon. Ezekben a tanintézetekben természetesen nem a világ számára képzünk szakembereket – bár, ha egyiket-másikat ők is hitelesítik: az már az ő dolguk. Itt Virág-ideológiát oktatunk; illetve a világ tudását is ezen ideológia szerint oktatjuk, értékeljük, és használjuk. Ám itt is érvényes az elv, miszerint nem célszerű túlságosan a környezetünk fölé emelkednünk, mert az részben csak óriási áldozatok árán tartható fenn, másfelől viszont folyamatos külső támadások célpontjaivá tesszük magunkat. Jóllehet, titkaink nincsenek: mégis a világ sok tantételünket vagy kutatási eredményeinket így értékeli – mivel nem érti azokat.

Működési területeinket úgy célszerű fizikálisan (vagyis a föld-felszínen) kialakítani, hogy azok közel legyenek a lakókörnyezetünkhöz. Mivel nem szándékozunk azokat mindenáron elszeparálni egymástól: jó szervezéssel, akár össze is vonhatjuk őket.

Az ellátási hálózat nagyjából úgy épül föl, mint ma a kereskedelmi szerkezet; csak pontosan a területi és személyi igényekhez igazítva azokat, illetve pénz vagy más, ellenérték-mérő eszköz nélkül. Javaink beszerezhetőségét kizárólag az irántuk megnyilvánuló igények határozzák meg. Mivel még ezen a szinten is előfordulhatnak revitens elemek: az ő bölcs kordában tartásuk iránt hatékonyan és rugalmasan intézkedünk a már lefektetett alapelvek felhasználásával (célirányos oktatás; vágyak megvalósításának, előmenetelnek a gátlása).

Ím, a területi felépítésről ejtettünk néhány szót, most figyeljük meg, hogyan is épül fel egy ilyen pro-paradicsom. Ezt a szerkezetet a telep hierarchiájának megismerése révén tanulmányozhatjuk. A következő oldalakon tehát megfigyelhetjük, hogy az alá-fölérendeltségi viszony hogyan épül rá a fő kutatási területre, és annak oktatási szisztémájára.

A elő-paradicsom hierarchiája

Az ’i’-telep kutatási ténykedésének a menete a következő: A hierarchia minden szintje a rá jellemző kutatásokat végzi. Ehhez természetesen a vonatkozó szent irodalmakat és azok kiegészítő magyarázóit használja. Az így szerzett instrukciókat összeveti a materiális és multidimenzionális ismereteivel, illetve azzal a szellemi tudásanyaggal, melyet már valamilyen szinten megértett. Az így nyert következtetéseket írott formában rögzíti, s továbbítja a telep legfelsőbb szintjére, az oktatási szolgálathoz. A telep legfontosabb vezérlő szintje az oktatási szolgálat. Az összes többi ő hozzá tartozik, neki számol be. Tehát a pro-paradicsom vezetője egyben a telep legfőbb oktatója is. Így ő valójában közvetlenül az oktatási szolgálatot vezeti. Ebből nő ki még a másik két fő vezetői gárda: a gazdasági szolgálat és a társadalmi szolgálat.

Az oktatási szolgálathoz befutott összes szakdolgozat egy magas szintű értékelő gárda kezébe jut, amelynek tagjai egymással is, és más szolgálati ágak tagjaival, illetve azok kutatásaival szerves kapcsolatban állnak. Minden egyes dolgozat kiértékelését együttesen végzi az értékelési bizottság. Összeveti annak tartalmát egyéb irányból érkezett adatokkal, s azok beleszövésével oktatási anyagot készít belőle az egész telep vezetősége és tagsága számára. A társadalmi szolgálat oktatási osztálya alsóbb osztályokra bontja le az anyagot, s így számukra megfelelő szintű, vagy általános, vagy speciális oktatási sémát épít fel. Ezeket, a majd alant felsorolásra kerülő osztályok számára szétosztja, vagy egyben oktatja is. Így válik lehetővé, hogy a telep kutatásainak eredményei a lehető legszélesebb körben váljanak elérhetővé. Ezek után az egyes osztályok az oktatás által nyert ismeretet és tudást lépésről lépésre beépítik a saját egyéni munkájukba. Működését, visszahatását megfigyelve további disszertációkat alkotnak a további kutatási eredményekkel együtt. Így lehetővé válik, hogy a kutatás végeredményben a telep paradicsomi fejlődését segítse, s egyre magasabb szintet érjen el a Paradicsom építése. Erre a munkára a Biblia ezer esztendőt ír elő – ami jellemzi, hogy az ehhez vezető eseményeknek ezerszer kell egymást szisztematikusan követniük, bizonyos eseménysorozatoknak ezerszer kell ismétlődniük, de egyre magasabb és magasabb színvonalon. Úgy hogy van előttünk bőven tennivaló.

Az oktatási szolgálatból rendelkezésre bocsátott egyik vezető gárda a gazdasági szolgálat. Ennek a feladata a hagyományos értelembe vett gazdaság, vagyis a külső szférák felé való szellemi munka végzése, amelyért vagy pénzt (esetleg más értékhordozót), vagy más szívességet kapunk. Ez a folyamat valószínűleg már csak az alsóbb szintű telepek számára bír jelentőséggel, ahol főleg a középfokú oktatási programok biztosítják az előrejutást. A felsőszintű telepek üzemelésének idejére már megvalósul a világ elszeparálása, s vele már csak – mint öntudatlanokkal – egyfajta biotikai viszonyban leszünk. Ezt a határvonalat nevezi a Biblia Armageddonnak. Ezután a gonoszság elemei és a hatásuk megszűnik, s egyfajta mélybetaszított állapotba kerül annak eredeti és ősi előidézője, a Sátán is. További munkálataink alatt nem lesz képes hatást kifejteni ránk, azonban a Teremtő újra a látókörünkbe helyezi, s közülünk (pontosabban főleg az időközben feltámadók közül) igen sokat még félrevezet. Támadást próbál szítani ellenünk, de már nem lesz lehetősége végrehajtani azt, hisz korábban az összes olyan vitakérdést tisztázta a Teremtő teremtményeivel, melyek itt újra felmerülnek. Így teljes joggal és hatalommal csap le rájuk az Isten. Ennek módját majd akkor közli velünk, ha bennünket is fel kíván használni akár az ítélethirdetésben, akár a végleges halálba fokozáshoz.

Tehát itt a gazdasági szolgálatnak akkora jelentősége már nincs, mint a korábbi ügynöki szinteken, de amíg a világban szervezett társadalom működik, fenn kell vele tartani a gazdasági kapcsolatot, hogy ne belőlünk éljenek.

A másik, és sokkal fontosabb kinövése a vezető rétegnek: a társadalmi szolgálat. Valójában ez lesz az, amely ki fogja alakítani azt az alá-fölérendeltségi szerkezetet, amely az építkezés folyamán egyvégtében segíti és szervezi a munkánkat; s amely alapját fogja képezni a végső ítélet utáni emberi társadalomnak itt a földön, és szerte a teremtés bármely szférájában.

A Biblia felhívja a figyelmet a társadalmi szervezettség fontosságára. Így építette föl választott nemzete társadalmát, földi királyságát, a kereszténység elhívatottjainak szerkezetét, s a Mennyei Királyságot is. Ezek mind-mind a tizenkettes számot viselik magukon. Ezzel szimbolizálja a tökéletes szervezettséget, társadalmat. Viszont ezt a számot megerősíti a paradicsomi építkezések alatt: a földön kettővel; míg az égben önmagával szorozza. Ezért itt a pro-paradicsom elő-társadalmi szerkezetét én is úgy igyekeztem fölépíteni, hogy abban a földi megerősítésű szimbólum jusson kifejeződésre. Ezért ennek társadalmi szolgálata huszonnégy osztályt vezet. Ez a huszonnégy földi osztály természetesen a Mennyei Királyságban száznegyvennégy fő király alá tartozik, akik egyenként egy-egy multidimenzionális ezredet vezetnek. Így lesz a vezérkari létszámunk 144 000. Ennek földi vetülete a 24 király.

A most következő társadalom-igazgatási felosztás tehát némiképp hasonlatos a ma is működő államhatalmi szerkezethez. Ez nem véletlen, hiszen ezek összevonásából alakult ki, s további fejlesztése idővel lehetővé teszi, hogy tizenkettőre redukálódjon. Ugyanis az építkezések során még külön kell választanunk olyan igazgatási területeket, melyek később már összevonva is működnek, illetve a tökéletes szerkezet olyan elemeivel bővül, amelyeknek ma még nem látjuk jelentőségét.

Ez akkor fog kitűnni, ha az alábbi leírást majd összevetjük a következő fejezet hasonló indíttatású munkáival. A most felsorolásra kerülő elemek a munka előrehaladtával, vagy a telep sajátosságával változhatnak, de a fő irányt jól szemléltetik.

A belügy a pro-paradicsom belső szabályozásával, egyéni jellegének meghatározásával, és a tagságnak ezekhez való alkalmazkodásával foglalkozik. Kutatási köréhez tartozik az emberi kapcsolatok történésének feltárása, alkalmazhatósága, hiányosságainak elemzése, az isteni alapelvek ide vonatkozó alkalmazása és oktatása. Az emberi benső kétpólusú indítékainak szétválogatásáról, a helytelen viselkedési formák elvetésének és a helyes behelyettesítésének megoldásairól vagy lehetőségeiről folytat eszmecserét megbeszélései során, s készít ezekről jól értelmezhető dolgozatokat, s vizsgálja azok eredményeinek visszahatásait. Így törekszik az általános és egyéni morál, felelősségérzet és erkölcs folyamatos tisztítására. Nem pszichológiai értekezéseket és lélekbúvár kritikákat fogalmaz meg, hanem az emberi lélekben bujkáló jót igyekszik felszínre hozni.

Az oktatási szolgálat a belügyi osztályon keresztül hajtja végre a szükséges morális korrekciókat, alkalmazza az esetleges szankciókat – természetesen a belügy jelentései alapján. A belügy nem egy államapparátust véd – mint napjaink ezirányú minisztériumai –, hisz a telep nem állam, hanem a telep egységét igyekszik egyénenként az isteni alapelvek felé hajlítani nagy szeretettel és odafigyeléssel. A belügy számára ismeretlen ember nem létezik. Később találkozni fogunk egy társadalmi tagozódással, amely biztosítja, hogy egy-egy társadalmi funkcionárius személyesen ismerje a hatósága alá rendelt személyeket, családokat. A rendszeren belül nem tud úgy arrébb állni valaki, hogy róla pontos, személyes instrukciók ne állnának rendelkezésre. Ennek a szerkezetnek az alapja is a család. A család csoportokba, azok gyülekezetekbe, majd településre, körzetre, és így tovább tagozódnak. Minden egyes csoportosulás rendelkezik olyan vezető réteggel, amely az összes osztály számára beszámolással tartozik, ha kell. Egy-egy ilyen tagozódás stílusosan általában tizenkét alsóbb szinttel rendelkezik. Így minden vezetőnek módjában áll, hogy a keze alá beosztott tizenkét embert jól ismerje, s a hierarchiai lánc révén segítsen neki: fölfelé jelentve, utasításokat véve; lefelé végrehajtva és továbbadva. Ezért mondhatjuk, hogy a rendszeren belül gyakorlatilag nem létezik ismeretlen személy, vagy aki kikerülne a rendszer vigyázó tekintete elől. Természetesen ennek a szándékos megkerülésére tett erőfeszítés egyik jele lehet a morális problémának, amit szeretetteljesen kezelni kell. Ezt a hatványozott tizenkettes rendet is folyamatosan figyeli a belügy, s ennek felbontása vagy sérülése iránti megnyilvánulásokat az adott szinten orvosolja.

És most egyenként tekintsük át azokat a helyhatósági egységeket, melyek felépítik a rendszert. Így a következőkben a családról lesz szó. Ez az egyik olyan terület, amelynek alapelvei iránt nagy fontosságú kutatásokat kell végeznünk; komoly változtatásokat kell eszközölnünk annak érdekében, hogy az valóban alapját képezze a paradicsomi társadalomnak. Az egyszerű család apából, anyából, és az általuk nevelt gyermekekből áll. A bővített, vagy nagycsalád több generációt (nagyszülőket, dédszülőket) esetleg oldalági leágazást (unokatestvért és annak egyszerű családját) is magában foglalja. Olyan mértékben maradnak együtt, amennyiben a családfővel képesek és hajlandók együttműködni. A családfő mindig a legidősebb apa (nagyapa, dédapa), vagy távollétük, alkalmatlanságuk, haláluk esetén annak felesége. Ő viszont átadhatja ezt a következő esélyesnek (az ősatya legidősebb fiának), ha ő maga nem tud megbirkózni a feladattal. A következő esélyes nagyban segítheti a magatehetetlen családfő feleségének a munkáját, csökkentheti annak terhét és felelősségét; de vitás esetben a végszót az ősanya mondja ki. Természetesen ez mindaddig igaz, míg ily módon helyes döntések születnek. Jogorvoslatért minden esetben magasabb szinthez lehet fordulni. Nehéz lesz eddig eljutni ebből a szedett-vedett családi helyzetből, ahol a tisztelet helyett a pénz az úr. Nem is beszélve a szinglikről, az agglegényekről, és a gyermeküket egyedül nevelő csonka családokról, együttéléses viszonyokról és a változó párkapcsolatokról. Természetesen a fönt vázolt főségi elrendezés szintén nem kötelező érvényű; de biztosítéka az erkölcsi és szilárd társadalmi előrejutásnak. Sőt, adott esetben feltétele is annak. Hisz aki a házát jól igazgatja, nagyobb egységet is jól igazgathat. Másfelől viszont hogyan igazgathat valaki száz embert, ha a saját házát sem képes?

Jóllehet, itt sok esetben az asszonyok kezelhetetlenségén van a hangsúly; de amíg egy férfi nem képes elérni azt, hogy az asszonya felnézzen rá, s meghajoljon előtte: addig más sem fogja ezt megtenni a vezetése alatt. Hisz a legjobb és egyben legrosszabb példát is az asszonyok mutatják. Ha egy asszony a saját házában nem ismeri el az ő urát, az egy másik közösségben sem fogja megtalálni a saját helyét: máséra – a férfiakéra – pályázik. A család feje a férfi; a férfi feje a Krisztus, Krisztus feje az Isten. A nagyobb családokban azonban a férjek is alávetik magukat az adott család hierarchiai rendjének (saját szüleiknek és a nagycsalád fejének). Míg idáig elérünk, addig még igen sok víz fog lefolyni a Nagy Folyón.

A következő közigazgatási egység a csoport. Mint korábban már említettük, egy-egy közigazgatási egységbe általában tizenkét alárendelt egység tartozik. Így egy-egy családban is általában ennyien vannak. Természetesen ezt nem szabályozzuk, hisz természetes egységet képez. Szabályozzuk viszont átmenetileg azt, hogy egy-egy csoportban legfeljebb tizenkét család tartozik (12² személy). A csoport kétféle módon tevődhet össze. Eleinte csupán lokalizált egységeket képez: vagyis az egymáshoz közel, egymás mellett lévő családokból áll. Közülük az ősatyák vagy családfők választanak csoportvezetőt, s azokat, akik őt segítik a munkájában. Ők a csoportban igazgatják azokat a tevékenységeket, melyeket a társadalmi vezetőség nagyban vezet. Így konkrét kapcsolatban vannak a csoport-szolgálattal (mint ahogy a családfők a család-szolgálattal). A csoportügyi hivatal kutatásokat végez a hierarchia e szintjének jó működése és szervezése érdekében. A lehető legoptimálisabb kapcsolatokat igyekszik kiépíteni a vezető hatalmak és a csoport között; illetve a csoportoknak egymás között, vagy a csoportnak más szakszolgálatok között, melyek segítik a csoport egységét, minden téren való előrehaladását és továbbszervezhetőségét.

Ennek a továbbszervezésnek odáig kell fejlődnie, hogy a csoport idővel szinte csak rokonokból áll, melynek vezetője valóban egy ősatya lesz. Őt, mint vezetőt, már nem kell megválasztani, hisz természetes vezetője a nagycsaládi csoportnak. Az ő segítői olyan rátermett személyek, akiket Virággal egyetértésben az ősatya kér fel a szolgálatra. Természetesen az ősatyai jogkört is még befolyásolhatja Virág – aszerint, hogy mennyire rátermett és felelősségteljes a rá váró feladathoz: aszerint, hogy felnőtt-e hozzá.

Tizenkét ilyen csoport további egységbe – úgynevezett gyülekezetbe tömörül. Ennek koordinálására a társadalmi szolgálat gyülekezeti vezérapparátust: központi gyülekezeti szolgálatot tart fenn. Munkája, kutatásai és szerkezete hasonló a csoportügyi szolgálatéhoz. A csoportok ősatyái közül gyülekezeti felvigyázót választ ki Virág, s mellé olyan rátermett csoportvezetőket, vagy képzett családfőket, akik a rájuk bízott részfeladatokat jól el tudják látni. Majd egy ideig más, ehhez hasonló, de egyre magasabb szintű vezetők, és hozzájuk tartozó szervezeti egységek tömege alkotja a társadalmi szerkezet gerincét. Ezek sorban: a település, körzet, kerület, zóna. A körzet már mintegy negyedmillió embert tömörít. A kerület akár egy nemzet is lehet; a zóna viszont egy hagyományos ország (36 millió) lakóságát is magába foglalhatja.

Egyén

Család

Csoport

Gyülekezet

Település

Körzet

Kerület

Zóna

Kontinens

Bolygó

Csillag vonzáskörzet

Csillagcsoport (Galaxis-szektor)

Társadalmi igazgatás

Kormány-vezetőség

Szakszolgálati elöljárók

Gazdasági szolgálat

Élelmiszeripari szervezet

Bányászati osztály

Energetikai szakvezetőség

Elosztói igazgatóság

Ipari felügyelőség

Közlekedési felügyelet

Külügyi szolgálat

Szellemi védelmi rendszer

Informatikai szolgálat

Népjóléti szolgálat

Egészségügyi szakszolgálat

Jogi szolgálat

Ezeken túl beszélünk még társadalmi igazgatásról, amely az alant sorolt piramis csúcsán helyezkedik el, s összefogja az egészet. Ennek vezető rétege a kormány-vezetőség. Ez már nem demokratikus szerkezetű, hanem egy későbbi királyságot célzó, központi megvezérlésű hatalom. Csak olyanok a tagjai, akik hozzáértésükkel, lojalitásukkal, lelkiismeretükkel, helyes irányú vágyaikkal és bizonyított felelősségérzetükkel rászolgáltak erre. Ők már képtelenek, sőt alkalmatlanok arra, hogy fitogtassák megszerzett hatalmukat. Valójában a korábban sorolt közigazgatási egységek munkáját összefogó központi szolgálatok vezetői is e vezető rétegbe tartoznak. Természetesen ők a munkájukhoz felhasználják a piramis hierarchiai lépcsőfokait; akárcsak az alant soroltak. S kutatási eredményeik gyakorlati megvalósítását célzó intézkedéseik, és a hozzájuk intézett jelentések is e csatornán közlekednek: de sok-sok közvetlen erecske is működik e vezetők és a hatalmuk alá vont egységek, és azok vezetői között.

A fent vázolt vezetőségi tagok tehát elsősorban helyhatósági vezetők; míg az alant következők inkább szakszolgálati elöljárók és azok munkáját segítő minisztérium-szerű hatalmi szervezetek.

Kezdjük közülük talán a leggyakrabban említett szakággal: az oktatás-üggyel. Természetesen ez az Oktatási Minisztérium alárendeltje az egész pro-paradicsom legfelső vezetésének, az oktatási szolgálatnak. Az oktatás-ügy a hatalma alatt álló egységeket vonja be az oktatási kapcsolatba, illetve oktatási irányzatú kutatásokat végez, melyeknek disszertációit a társadalmi szolgálaton keresztül, vagy közvetlenül juttatja el a Vezetőséghez. A végrehajtandókat is tőlük kapja, s a helyhatósági lépcsőkön keresztül juttatja el a legkisebb egységekhez: a családokhoz, illetve a csalásfőkön keresztül az egyénekhez. Ő gondoskodik a pro-paradicsom oktatási szükségleteinek kielégítéséről minden személy, csoport, gyülekezet, és a többi számára lebontva. Ő szervezi meg ezeket az oktatási egységeket, összejöveteleket és alkalmakat. Ő működteti az alap-, közép-, és felsőfokú oktatási intézményeket, és készíti elő, bocsátja rendelkezésre a szakirányú oktatási anyagot. Ő szabályozza a lépcsőfokonként és szükségletenként az oktatás rendjét, idejét, témáját, terjedelmét, mélységét.

A következő vezetői terület a társadalmi szolgálaton belül a mezőgazdaság. Jóllehet, ennek a vezetősége szorosabb kapcsolatban áll a gazdasági szolgálattal, mint a társadalmival. Mindazonáltal intézkedéseit elsősorban a társadalmi szervezettségen keresztül hajtja végre. Rengeteg munkája adódik abból, hogy a ma oly nagy előszeretettel alkalmazott szintetikus vegyszerek és természetkárosító eljárások helyett olyan biotikai, biológiai módszereket dolgozzon ki, amely a teljes ellátásukat biztosítja. Esetleg eredményeit továbbadva a gazdasági szolgálatnak: eleinte még nagy mennyiségű pénzt is ki tud vonni a világból – hogy később a Végzet Katlanába dobja azt. Kutatási eredményei igen nagy hatással lesznek a telep fejlődésére, így azokat a lehető legoptimálisabb módon oktatni kell, s fel kell használni a gyakorlatban. Természetesen a mezőgazdálkodáshoz tartozik az állattenyésztés is. Eleinte az állatokat még azért tenyésztjük, hogy leöljük egy részét, s feldolgozásra küldjük az élelmiszeriparnak, vagy más jellegű ipari tevékenység számára. Ez a tendencia azonban lépcsőről lépcsőre, fajról fajra meg fog változni. El kell jutnunk arra a szintre, amikor már a fenntartásunk semmilyen fázisához nem lesz szükség arra, hogy megöljük őket. Egyelőre azt használjuk, amit a leölésük nélkül nyújthatnak; míg később a rájuk háruló kényszerítő erőt is megvonjuk, s csupán azt fogadjuk el tőlük, amit oktatás útján adnak nekünk, illetve amihez a velük való harmonikus kapcsolat lehetővé tesz. Mindazonáltal ne feledjük, hogy biotikai környezetünket jelenleg ugyan ők határozzák meg, de idővel mi irányítjuk ezt a folyamatot. Persze nem a saját hasznunkra, s az ő kárukra, hanem a közöttünk megvalósítható széleskörű, változatos összhang gyönyörködtető megvalósításának eredményével és céljával. Az állatok nem bennünket tartanak el, hanem biotikai környezetünket tartják fenn, igen változatosan. Először tehát az állatokon való anyagi ragaszkodásunkon kell túljutnunk, ha idővel a Paradicsomban majd le kívánjuk vetni anyagi testünket, s nem akarunk mindenáron ragaszkodni hozzá: csak a látvány kedvéért öltjük majd magunkra.

A fentiekből következik az élelmiszeripari szervezetünk, amely a pro-paradicsom tagjait látja el enni-innivalóval. Az ezirányú kutatások szinte kéz-a kézben járnak majd a mezőgazdasági kutatásokkal. Minthogy idővel lemondunk a hús-célú mezőgazdálkodásról, rátérünk a növények, gombák ehetőségének és célirányos tenyésztésének kérdésére. Már ma is sok sajtot, erjesztett italfélét és nemes penészt fogyasztunk a sok-sok zöldségen, gyümölcsön, gombán kívül. Ez az irányvonal fog előtérbe kerülni. Átmenetileg még fogyasztjuk a tojást, ikrát, tejet, melyet ölés nélkül is magunkhoz vehetünk. Ennek későbbiekben viszont még nyitott a jelentősége. A Paradicsomban még egy jó ideig fogyasztjuk, de valószínűleg idővel megválunk tőlük.

Az ipari tevékenységhez és energetikához sok szervetlen vagy élettelen anyag felkutatása és kibányászása vált szükségessé. Igen régen volt egy biotikai réteg, amely ezt a tevékenységet igen magas szinten űzte. Ők sajnos már néhány ezer éve felmorzsolódtak (beolvadtak az emberek közé, vagy kipusztultak). Amit létük idején tanítottak az embereknek, az édes-kevés. Elég zárkózott nép volt. Ma viszont erre a tudásra kell támaszkodnunk. Ezen eleink munkájának tanulmányozása azonban óriási távlatokat nyit a föld gyomrának felnyitására úgy, hogy közben az egyensúly ne boruljon föl, vagy ne történjen baleset, katasztrófa. Jelenleg csupán a földköpenyt faragjuk, de a bányászati osztály felelőssége lesz, hogy olyan kutatásokba fogjon, ami egyrészt használható anyagokhoz, megfelelő energia-átalakítókhoz, energia-nyerőkhöz; illetve csodálatosnál csodálatosabb, kéregbe vájt, vagy annál mélyebbi palotákhoz, csarnokokhoz juttat bennünket, amelyekbe biotikai elemeket tudunk idővel telepíteni. Így fogjuk a bolygónkat (s idővel más bolygókat, égitesteket) is oly mértékben kibővíteni, hogy azon számolatlanul fognak élni a különféle növény- és állatfajok, valamint azok fennmaradását segítő egyéb biotikai rendszerek. A hozzá szükséges energiát és fényt a föld izzó energiái, és azok energiáját, fényét átalakító vagy katalizáló, generáló kövek és fémek, megfelelő elegye biztosítja majd. (Dzsungel a föld gyomrában.)

A bányászat kutatásainak eredményei nagyban hozzásegíthetik a pro-paradicsomot ahhoz, hogy egyre magasabb szintű energetikai fejlesztéseket hajtson végre, s végezzen további, ezirányú kutatásokat. Ma nagyrészt a föld gyomrában található átalakult biotikai maradványt, a kőolajat és a földgázt hasznosítjuk: úgy, hogy azokat elégetjük. Ugyanennek az elmúlt élő rendszernek egy kevésbé régi maradványát, a szenet szinte már kiaknáztuk. Az előbbinek is kevés ideje van hátra – jó, ha 40-50 éve. Igen nagy mértékben használjuk ki az élő szervezeteket energetikai céllal: vagyis az élő fák millióit vágjuk ki, szárítjuk egy ideig, azután elégetjük. Ez viszont a bolygónk élő ökoszisztémájának egyensúlyát borítja (borította) fel. Elsivatagosodásoz, az élet-feltételek megszűnéséhez vezet. S vezetett is már jó néhány helyen, a föld felszínén (Attakáma, Gobbi, Sinai, Szahara, és így tovább). Még a fosszilis tüzelőanyagok feltárása előtt használtak úgynevezett megújuló energiaforrásokat, mint a szél, napsütés, víz, vagy utazásokhoz különféle folyó- vagy tengeráramlásokat, illetve emberi vagy állati erőt. Ezeket megkoronázta néhány évtizede az atomenergia. Bár ennek felhasználása igen csúnyán vizsgázott, mint rombolóerő (Hirosima, Nagaszaki, csendes-óceáni és jeges-tengeri kísérleti atomrobbantások). Mindez által ez lesz az alapja a földalatti élő rendszerek kialakításának: akár, mint energiaforrás, akár, mint katalizátor, vagy szabályzó.

Egyéb sugárzó energiaforrásokat (mint a napsugárzás és az atomhasadásból, fúzióból fakadó energia, szubatomi, éteri energia) leghatékonyabb szabályzói és átalakítói a különféle szilikátok, melyek a föld köpenyének legnagyobb tömegét teszik ki. Az elektromossággá alakított energia leghatékonyabb vezetői a nemesfémek (arany, ezüst, platina, higany), illetve igen jó tárolói és szabályzói a nemesfémek és drágakövek ötvözetei (a palantírok).

A biológiai rendszerek leghatékonyabb energiaforrása és tárolója a cukor, amit a föld élő szervezete mindaddig hatalmas tömegben állít elő, míg a feltételei rendelkezésre állnak (napfény, vagy más sugárzó energia, CO₂, víz, hőmérséklet). A keményítőből felszabaduló bioenergia legjobb szállítói szintén a nagy tömegben előforduló szilikátok, amiből maga a biotikai rend képes szállítóhálózatot kiépíteni az emberi tervek szerint. Tehát van mit kutatni az energetikai szakvezetőségnek. E kutatások eredményét hatékonyan tudja beépíteni, beépíttetni az ipari és mezőgazdasági tevékenységek körébe, illetve az élet bármely más területén felhasználhatja. Teheti ezt a fönt már vázolt csatornán keresztül; de bizonyos oktatási vagy részfeladatok ellátásához, képzéshez fölhasználhat közvetlen csatornákat is a fölöttes vezetőség tudomásával, vezetésével. Ahhoz, hogy a telep egységének, személyeinek igényét felmérjük, azokat kielégítsük; szükséges egy elosztói igazgatóság, az elosztásért felelős központi hatalom koordinációja. Ez a tevékenység korábban a kereskedelem hatáskörébe tartozott; de itt már a belső szerkezet ellátása nem értékítélet, hanem szükséglet-alapú. Így a különféle hierarchiai egységek (beleértve a vezetőség csoportjait is) vezetőiken keresztül jelzik, hogy mire van szükségük. Az egységek vezetői ezen igények egy részét igyekeznek jogkörükön belül kielégíteni; és az azon kívül esők iránt elöljáróik útján intézkedni. Ugyanezen a csatornán juttatják ki egységeikbe a megtermelt fölösleget is, hogy annak mennyiségéről és összetételéről tudva, magasabb szinten is koordinálható legyen. Itt is elsősorban a helyhatósági csatorna használatos, de bizonyos helyzetekben nagy segítséget jelentenek a mellékcsatornák, közvetlen összeköttetések is. Ezek minél fejlettebbek, annál inkább tehermentesítik a főcsatornát. Idővel a Paradicsom egyre változatosabb térhódítása során (jóval az Utolsó Ítélet után) a főcsatorna átalakul, s az időközben felépülő és megerősödő (és folyton változó, rugalmas) mellékcsatornák szövevénye (persze csak áttekinthetően és rendezetten) fogják alapját képezni a Világegyetem hierarchiai kommunikációjának.

Ahhoz, hogy legyen mit elosztani, szükség van az iparra. Ez a felügyeleti és kísérleti szerv arra törekszik, hogy a felmerülő anyagi szükségleteket úgy állítsa elő, hogy a mai hagyományos értelembe vett anyag-átalakítást egyre inkább a biotikai szerkezetre bízzuk. Igen hosszú folyamatnak nézünk elébe, ha arra gondolunk: mi mindent kell az állatoknak és növényeknek megtanulniuk, ha a gyárakban és üzemekben előállított dolgokat kívánjuk biztosítani a magunk és a teremtés más elemei számára. Mindazáltal a mai ipari tevékenységet először csúcsra kell járatni úgy, hogy az ne okozzon balesetet, ne károsítsa a környezetet. Képesek legyünk az általa okozott környezetváltozásokhoz egészséges módon alkalmazkodni, s felhasználjuk benne az őseinktől megtanulható módszereket. Törekednünk kell továbbá arra, hogy a termelésből kiselejtezzük azokat a termékeket, amelyek jelenleg valójában csak a vélt hatalom vagy az önzés különféle megnyilvánulásait mozdították elő; s helyettük olyan dolgokat állítsunk elő, a mely paradicsomi utunk segítői, támogatói lehetnek átmenetileg. Ne feledjük azonban sohasem, hogy az anyaghoz való ragaszkodásunknak egyre inkább át kell alakulnia az egyre magasabb rendű elemeihez való ragaszkodássá – végső soron szellemi kötődéssé. Nem szabad engedni, hogy az anyagtól függjünk, hanem előbb-utóbb fel kell ismernünk, hogy az anyag is, mi is a szellem erejétől függünk. Csupán más-más a helyzetünk a teremtésben, vágyaink és képességeink alapján.

Egy-egy telep már elég nagy területen fekszik (főleg, ha lokálisan szétszórt). Így elkerülhetetlen, hogy a telep egységei között szervezetten közlekedjünk akár egyenként, akár társasan; illetve ugyanilyen szervezetten szállítsuk dolgainkat egyik helyről a másikra. Ezt a koordinációs tevékenységet a közlekedési felügyelőség végzi el. Fő szempontja az, hogy a megtermelt, előállított anyagot minél közelebbi helyen kelljen felhasználni, s így a lehető legkevesebbet utaztatni. Ugyanez a tendencia az emberek számára már nem hasznos. Jóllehet, az ő munkájukat is célszerű úgy szervezni, hogy a legkevesebb utazással járjon; mégis az életünk, érdeklődésünk, kikapcsolódásunk, látogatásaink szükségessé teszik, hogy időnk jelentős részét úton töltsük. A ma elérhető közlekedési eszközök elsősorban ipari termelés termékei: gépjárművek, hajók, repülőgépek, vasút, és ezekhez hasonló egyszerűbb vagy komplikáltabb szerkezetek. Ezek a járművek igen nagy mértékben bántalmazzák élő környezetünket. Már az előállításuk is sok károsító hatást gyakorol a föld ökoszisztémájára; nem beszélve az üzemeltetésük által kibocsátott káros gázokról, a sebességük és rugalmatlanságuk okozta kellemetlenségekről, illetve annak az óriási úthálózatnak a technikai úton való folyamatos fenntartásáról, amely nélkül egyszerűen képtelen lenne haladni. Gondolom, mondanom sem kell (de azért mondom), hogy a tökéletes megoldás a hagyományos módszer, amely úgy a földön, mint a levegőben vagy a vízen, vízben (sőt a világűrben) is a különféle – erre a célra teremtett – állatokra épül. A kettő között azonban még igen sok féle átmenet van, amit folyamatosan alkalmazni fogunk. Megteremtésük, szaporodásuk, életvitelük nem károsítja a környezetet, sőt együtt élnek azzal. Haladásukhoz nem szükséges folyamatosan karbantartott utakat, és közlekedést szabályozó egyéb felépítményeket építeni és fenntartani. Takarmányon élnek, és jó minőségű trágyát adnak. A velük való harmonikus együttélés külön öröm forrása az emberi (és állati) létnek. Jó terepismeret és csillagászati ismeret, vagyis igazi tudás szükséges hozzá. A helyesen előkészített hosszabb utak teljes ellátást és biztonságot nyújtanak úgy embernek, mint állatnak egyaránt. Egyelőre csak a szárazföldi utazásokról van megfelelő szintű tudásunk, de a levegő magasságának egy része épp úgy szállításra fogható, mint a tengeri áramlatok vagy az óceánok bálnái, cápái, delfinjei, és még ki tudja, mely állatok. Eleinte ezek húzhatják a szállítóeszközt, de idővel a hátukon is elég messzire el lehet jutni biztonságban. A régmúltban sok olyan állat élt a földön, amelyek erre teremttettek: ezek is feléleszthetők újra, de a ma élők is betaníthatók. Attól, hogy egyes gépjárművek napfénnyel, árammal vagy hidrogénnel üzemelnek, az egyéb károsító hatásaikhoz képest mit sem veszítenek környezetkárosító helyzetükből (előállítás, karbantartás, üzemanyag-ellátás, utak). A közlekedési felügyelet ezirányú kutatási már az elején is jól hasznosíthatók a szállítás és utazás terén – bár egyelőre sajnos, az evilági ördögi jogszabályok elég sok gátat szabnak a helyes útnak e terén. Ahol azonban lehet, alkalmazni kell, és előtérbe kell helyezni a gyári járművekkel szemben.

A társadalmi szolgálatnak van egy olyan szférája, ami sem a helyhatósági jogkörgyakorlással, sem az aktuális szükségletek közvetlen kielégítésével nem függ össze, mégis fontosságuk oly magas prioritású, hogy az e terület kutatói és vezetői épp olyan elbírálásban részesülnek, mint a fent soroltak. Utasításaik épp olyan fontosak a telep üzemeltetése és fejlődése szempontjából, mint az oktatás vagy az ellátás.

Ezek közül kezdeném a tárgyalást a külügyi szakszolgálattal. Ez – mint a neve sejtetni engedi – a telep és a külső – még álló – világ közt tartja a kapcsolatot. Sokféle kapcsolat lehet még köztük. Gazdasági, pénzbeli, morális, területi, vallási, társadalmi, és egyebek. A világ célja más, mint a miénk. Az mohón habzsolja az életet, és rombolja annak minőségét, kihasználja azt, és elemei egymással versenyeznek a legjobb falatokért, hatalomért, élvezetekért. A mi célunk: felszámolni ezt, és felépíteni egy ezektől tökéletesen mentes világot, hogy az újra olyanná legyen, amilyennek azt a Teremtő alkotta, illetve eredetileg eltervezte, elgondolta. Ebbe már a teremtés kezdetén beleszólt a Diszharmónia. Ennek minden nyomát eltörölve kívánjuk Teremtőnkkel összhangban felépíteni az Ő igazi világát; s annak kívánunk részévé lenni.

Így e kettős szándék közt óriási feszültség, súrlódási erő áll. Ezt az erőt kell a külügyi szolgálatnak bölcsen, diplomatikusan kezelni. Előnyünk a világgal szemben az, hogy mi ismerjük ezt – hiszen mi is belőle nőttünk ki –, ők viszont nem ismerik a mi törekvéseinket. Szívállapotuk miatt nem is képesek felfogni azt, hiába tanulmányozzák. Ezért, mint ismeretlentől: félnek tőle. A félelem viszont gonoszságot, rosszindulatot szül az ismeretlennel szemben. Behódolásra akar majd késztetni bennünket – felismerve, hogy technikailag és morálisan micsoda bőséget vagyunk képesek magunknak teremteni. Többek között ezért nem is szabad túlságosan fölébük kerekedni – csak mikor már nincs annyi erejük, hogy lerombolják tetteink eredményeit. A külügy az egyensúly lelkiismerete számunkra a világgal szemben. A világ számára igyekszik elfogadtatni bennünket, s így minket arra sarkall, hogy ne törekedjünk a szükségesnél feljebb, míg ők kárt okozhatnak nekünk. Valójában egy folyamatos gazdasági harc fog kialakulni köztünk és a világ között. Erről a harctól majd a következő fejezetben fogok bővebben írni, hisz ott fog kiépülni az az oktatói gárda, amely mindezt már fölülről, kívülről befolyásolhatja, vezetheti, oktathatja számunkra. Mindazáltal ezt a harcot a külügynek kell koordinálnia; így intézkedéseit célszerű haladéktalanul végrehajtanunk: természetesen egyeztetve azt a legfelsőbb Vezetéssel.

Míg a külügy ügyes diplomáciai egyensúlyt igyekszik elérni telepünk és a világ között, addig fel kell állítanunk egy olyan láncszemet is a hierarchiai szerkezetbe, amely ennek szellemi hatását hivatott feldolgozni, s a rendszer számára oktathatóvá tenni. Minden szellemi támogatást, amit Morgul Mocskos Szája intéz ellenünk, helyesen kell tudnunk értelmezni és kezelni, meg kell tanulnunk megállni vele szemben. Valójában a világ legerősebb fegyvere velünk (és Isten más szolgáival) szemben a Gonosz Szó: ezzel próbál bennünket megvesztegetni, hitegetni, ígérgetni, megítélni, behízelegni, és megátkozni. Ezeknek egyenként is óriási hatása van egy fejlődő-félben lévő lelkiismeretre: egy szellemi gyermekre. Könnyű tévútra csalni az elégséges tudással, vagy magabiztossággal nem rendelkező fejlődő egyént. Végeredményben így hitette el Sátán annak idején az első emberpárt és sok-sok angyalt, Erőt is, s fordította őket a maga oldalára, taszította őket vágyaik rabszolgaságába. Mivel az általa felvetett vitakérdések nagy részére már ismerjük a választ: képessé válhatunk arra, hogy vele vagy a szájával szemben megálljunk. De ehhez szilárd hit; a hithez pontos és jól az elménkbe, szívünkbe vésett ismeret, tapasztalat szükséges. Ennek biztosítása lesz tehát a szellemi védelmi rendszer felügyeletének a munkája. Az összes oktatási programot át, meg át kell, hogy hassák az arra való utalások, hogy a Gonosz Száj mit sorakoztat fel ellenünk, hogy térdre kényszerítsenek bennünket mohó vágya előtt; illetve melyek azok a módszerek, amelyeknek segítségével hatékonyan felvehetjük a harcot helytelen lelkiismeretünk és morális tartásunk belső kétségbeesésével, kétségével szemben. Ehhez természetesen a felmerült vitakérdéseket kell jól ismerni, azok cáfolatának történelmi hátterével – sok-sok saját tapasztalat megszerzésével.

Az informatikai szolgálat a telepen és Virág-rendszeren belüli információ-áramlásról gondoskodik. Természetesen felhasználja hozzá a legmagasabb szintű technikai vívmányokat és eszközöket; de a végső cél az egymással való telepatikus kapcsolat lehetőségének kiépítése. Rá hárul a feladat, hogy bizonyos információkat vagy informatív ismeretanyagot könnyen érthetővé, sőt élvezhetővé tegye. A népi mondák, hősi eposzok, értelmetlenségig eltorzított elbeszéléseit átültesse olyan nyelvre, amely a hallgató, szemlélő számára a legtöbb szellemi hasznot, s élvezetet nyújtja. A már kialakított történelmi beszámolókból jó minőségű filmeket készít, hogy a telepek televíziói sugározzák az otthonokba mindaddig, míg erre igény mutatkozik.

A népjóléti szolgálat folyamatosan figyelemmel kíséri a telep tagjainak s egyéb elemeinek ellátási színvonalát, s közbeavatkozik vagy oktatással, vagy fizikális irányzatú intézkedésekkel. Törekszik rá, hogy a telep egységesen, és minél színvonalasabban el legyen látva, s igyekszik összhangot tartani más, hasonló szintű telepekkel.

Az egészségügyi szakszolgálat elsősorban orvosokból és ápolókból álló csapat, amely korházakban, vagy egyéb szakrendelőkben végez szakszolgálatot. A korház háttértevékenysége olyan kutatások végzése, amelynek során a Gonosz ellenünk fordított mikroorganizmusait és más, sérülést, fertőzést, betegséget okozó szerkezeti elemeit, eseményeit hasznunkra fordítják, s törekszenek rá, hogy azokkal összhangban élhessünk anélkül, hogy kárt okoznánk egymásban. Továbbá arra törekszenek, hogy az általunk viselt biotikai testet megtanuljuk úgy uralmunk alatt tartani, hogy végül le tudjuk vetni magunkról, s a munkánkhoz, életszakaszunkhoz megfelelőt tudjunk felölteni anélkül, hogy valójában ragaszkodnunk kellene hozzá, függnénk tőle. A testünknek kell függnie tőlünk. Ezen a téren is hosszú út áll előttünk, s addig még sok testi és lelki gyógyítanivaló akad a számunkra.

A jogi szolgálat a telepen belül működő jogi viszonyokat igyekszik átalakítani: felváltani az alapelvek használatára. Eleinte még szabályokat kell felállítani, melyek megmutatják az egyes személyek hajlandóságát és felelősségérzetét. Később, azonban az alapelvek egyre magasabb fokú használatával egyre gyérülnek ezek a szabályok, melyek addig is összetartják a kicsiny társadalmunkat, s működésben tartják annak fennkölt célú erejét.

’I’-ügynök munkaköre

Jóllehet, az eddig leírtakból eléggé kitűnik, hogy milyen tevékenységet szán Virág az ’I’-ügynöknek; mégis itt röviden és közvetlenül utalnék rá,

A legfontosabb munkája az oktatás. Az ő vállán nyugszik annak felelőssége, hogy elsősorban munkatársait és vezető-társait rendszeresen és célirányosan oktassa és képezze, tudásukat fejlessze. Az ő kezében összpontosul az egész telep oktatási programja, sémája, iránya. A keze alá beosztott vezetők, és más kutató munkatársak munkájának eredménye alapján ő felel az egész oktatási rend minél naprakészebb szinten tartásáért, és további fejlesztéséért mindaddig, míg a Paradicsom felépítése be nem fejeződik annyira, hogy azt át lehet adni az Utolsó Próba számára.

A másik igen fontos dolga, hogy a telepen belüli munkálatok koordinálásáról folyamatosan gondoskodjon. Minden pozícióba jól képzett munkatársakat helyezzen, s folyamatosan gondoskodjon azok pótolhatóságáról is. Vagy, mert az épp ott szolgálatot teljesítők följebb lépnek, vagy, mert alkalmatlanná váltak tevékenységük ellátására (öregség, betegség, elégedetlenség, továbblépés képtelensége, szembefordulás). Munkacsoportjának közreműködésével folyamatosan pontos képpel kell rendelkeznie a telep munkájáról a kiigazítások és továbbfejlesztések folyamatáról.

Mindezek közben folyamatos kutatómunkát végez ő maga is, amiről, időről időre beszámol elöljáróinak, Virág vezérkarának. A kutatása elsősorban arra terjed ki, hogy miként lehet egy ilyen vagy még nagyobb méretű telepet folyamatosan áttekinteni úgy, hogy közben a paradicsomi fejlődés útját járják.

’I’ - jelentés

Mint minden ügynök; ’i’ is rendszeres jelentési dokumentumokat készít mindaddig, amíg erre az írásos rögzítési formára szükség van. (Egy idő után ugyanis erre már nem lesz szükség. Idővel írásban már csak a történeteket rögzítjük, később már azt sem szükséges, hisz pontosan emlékezni fogunk rá – ha kell – évmilliók múlva is.)

Addig is mit kell tartalmaznia ennek a jelentésnek? Elsődlegesen számot kell adnia azokról a kutatási eredményekről, amelyet elvégzett. Tette ezt úgy, hogy miközben a telepet vezette: figyelte is azt; illetve kézhez vette a beosztott vezetők írásos kutatási eredményeit is, melyek alapján időről időre (hónapról hónapra) átfogó képet kaphatott az előttük álló lehetséges tevékenységekről. E kutatási eredmények alapján részben átfogó álomképeket fest; majd ennek alapján helyes irányú vágyainak ad teret; célokat mutat meg, s ezek eléréséhez terveket, tervvázlatokat készít. E tökéletes folyamat alapján Virág munkacsoportja jól átláthatja az egyes telepek munkájának egyéni fejlődési irányát – hisz ezek a telepek is egyéni személyiségként illeszkednek a rendszerbe. Vezetőjüknek Virág vezérkarát tekintik: tetteikért neki tartoznak beszámolóval és felelősséggel. S ha szembeszállnak vele, más területen szolgálhatják az általuk már jól ismert Istent. De nem biztos, hogy Virág tudja támogatni őket.

’I’-ügynök továbbá pontosan felsorolja és elemzi azokat az intézkedéseket, melyeket az előző jelentés óta a kialakult hagyományokon túl tett. Feltünteti azok okát, és ha lehet, a hatását is. Szükség esetén tanácsokat és segítséget is kér elöljáróitól e tettek hatékonyságának biztosításához.

A világgal folytatott gazdasági kapcsolatait még viszonylag szigorú követelményeknek veti alá – már amennyire azt a világ megköveteli –, s erről is tájékoztatja Virágot a havi jelentéseiben. Természetesen ezt nem kell részleteznie, csupán egy átfogó gazdasági helyzetet és annak folyamatát ésszerű felvázolnia úgy, hogy ezáltal átlátható legyen. Esetleg felmerülő átláthatatlanság vagy ellentmondás, vagy más probléma esetén válik szükségessé a részletes gazdasági elemzés. Belső gazdasági forgalmáról természetesen annak alapján tesz jelentést, hogy tudatja: mit állítanak elő, s osztanak meg, mit tudnak még telepünknek átadni, s mire van szükségük más telepek részéről. Ennek koordinálását Virág végzi munkacsapatával, s ez a cserén alapuló lokális szükséglet-kielégítés még a Paradicsomban is működik – bár nem értékegyeztetés, hanem a felmerülő szükségletek és felkínált javak alapján. Az alsóbb szintű ’i’-telepen még előfordulhat értékegyeztetett árucsere – ha nem tudták még ezt levetkőzni; de magasabb szinten már csak szükséglet-jelzés és többlet-felkínálás alapján cserélünk.

A ’i’-jelentés természetszerűen kell, hogy tartalmazza azt az oktatási tematikát, amit az elmúlt hónapban a telep megvalósított. Újabb és újabb szellemi és gyakorlati szférák kerülnek felszínre, melyek éretté válhatnak az oktatásra és képzésre. Ezek beépítését és hatását megfigyelve, az ügynök információhoz juttatja a rendszer-vezérkart, hogy szükség esetén más telepekhez is – ha némi változtatással is – alkalmazhassa. Az oktatási sémába természetesen be kell építeni Virág kutatási eredményeit is, melyek külön e célra rendszeresített tankönyvek vagy füzetek, folyóiratok, levelek formájában juttat el, szerte a működési területén.

’I’- ügynök folyamatos figyelmet fordít arra, hogy a vele dolgozó vezérkar tagjai milyen személyes formáló-erőknek vannak kitéve úgy belülről, mint kívülről. Megfigyeli jellemüket, tudás-, és felkészültség-szintjüket, illetve azok változatait, változásait, jó esetben fejlődését. A keze alá beosztott – átlagosan huszonnégy – társadalmi szakszolgálati vezető személyéről és jellem-változásairól rendszeresen jelentést tesz. Amennyiben csak az átlagos szintnek megfelelően fejlődnek, úgy csupán röviden vázolja; ha ettől eltér akár fölfelé, akár lefelé, akkor részletesebben fejti ki ezt. A telep más tagjairól azok közvetlen vezetői részben fejben, részben írásban rögzítik a jellemvonásokat; ám az átlagtól erősen eltérő személyekről maga az ’i’-ügynök is jelentést tesz Virágnak. Lehetséges ugyanis, hogy az illető kirívó személy munkájában nagy lehetőség rejlik; de az is előfordul, hogy komoly nehézségeket készül támasztani Virágnak – esetleg ő a Sötét Úr beépített ügynöke.

A kirívó esetek nem csak bizonyos személyekhez köthetők, hanem valamely intézkedés vagy körülmény hatása is lehet, amit a telepen belül nem, vagy nem biztosan tudunk lokalizálni. Ezért ezekről az esetekről, körülményekről szintén célszerű tájékoztatni Virágot; hogy ő magasabbról, kívülről rátekintve, megláthassa annak okát, s intézkedésével lépéseket tehessen annak normalizálására.

Felső szintű öntovábbképzés

Már a rendszer működésének elején is igen fontos, hogy miután megértettük Virág célját, és azzal megtanultunk egyetérteni, folyamatos éhséget érezzünk a hamisítatlan, romlatlan és tiszta szó után. Készséget érezzünk a tanulásra. Először személyes tanulás, irányított képzés juttat el bennünket arra a szintre, amikor felismerjük, hogy Kit szolgálunk, és mit teszünk Érte. Majd ezt felismerve önátadásnak vetjük alá magunkat, s a továbbiakban már megszűnik az a közvetlen, személyes varázs, amit a személyi oktatónkon keresztül éltünk át. Távlatok nyílnak meg előttünk, s innen kezdve már magunk vesszük kezünkbe a sorsunkat, s tűzünk ki célokat a rendszeren belül, vagy azon kívül, de Istenünk szolgálatában. Virág természetesen elsősorban a vele összhangban cselekvőket támogatja, igazgatja, segíti; de az ettől eltérő, mégis láthatóan Isten szolgálatában lévő egyének törekvéseit is igyekszik tőle telhetően előmozdítani. Lévén a rendszerünk alapvetően gazdasági rendszer: idővel alapját kell, hogy képezzük Isten egész világra kiterjedő egyéb tevékenységeinek is. Nem határolódhatunk el semmilyen törekvéstől, amely az isteni alapelvek helyes felhasználásával indul útjára, de ami előre elgondolt ideológiánkkal nem függ össze közvetlenül, legfeljebb eleinte nem áll módunkban azokat gazdaságilag megtámogatni. Később természetesen erre már nagyobb tér, s magasabb szintű hozzáállás, készség fog mutatkozni. Ennek első komoly jelei épp a pro-paradicsom szerkezetében mutatkoznak meg. Az ott folyó kutatások valójában a teljes isteni teremtésművet felölelik, s előmozdítják azok ökomenikus jellegű, de jól felfogott egyesítési lehetőségeit is. Lesznek tehát olyan területek, amelyeket nem mi irányítunk, de megértésüktől tesszük függővé annak támogatási mértékét. Végeredményben: ha az illető kutatás valóban az Isten világmegújító, fenntartó munkálatait támogatják: Ő mindenképp lehetőséget nyújt annak általunk vagy mások által való gazdasági támogatására. De most tekintsük át röviden azokat a fő területeket, amelyeknek kikutatása mi ránk vár. Ezek a kutatások természetesen már lényegesen túlnyúlnak az e világgal való kapcsolatunkon; arra keresnek választ, hogy Istennek milyen eredendő elképzelései vannak a tökéletes teremtésről, s azok személyi hozzáállásáról.

Így, kezdjük talán azzal a területtel, amelynek révén eljutunk arra a szintre, amikor végre tökéletes harmóniában élhetünk mindazzal, ami körülvesz bennünket, vagy Akitől függ a harmonikus létünk. Ehhez a legfontosabb, hogy magával Istennel éljünk harmóniában. Jóllehet, valaha harmóniában éltünk Vele: de jött a Diszharmónia, aki félrevezetett bennünket, s részben a vele való folyamatos harc, részben kifacsart vágyaink elfeledtették velünk a közös gyönyört. A kétségbeesés még a legbölcsebbeket is tévútra vezetheti. Most viszont szeretnénk visszaemlékezni erre a boldog időre, s annak ismérveit felhasználva bizonyítékát szeretnénk látni annak, hogy a Félrevezető nem méltó beleszólni az életünkbe. Félretéve őt, fölépíthetjük újra azt a tökéletes egyensúlyt, ami az ősidőkben még jellemezte a Vele való kapcsolatunkat. Ehhez természetesen egyre többet és többet kell megtudnunk Róla, és velünk, valamint teremtésműve egyéb elemeivel való szándékát. Róla minden esetben jót kell feltételeznünk ahhoz, hogy igazán közel kerüljünk Hozzá, s Őt is beengedjük a szívünkbe, s lelkiismeretünk vezérlőerejévé tegyük a Róla szerzett tudást; vagyis a Szent Szellemet. Ez fog a továbbiakban elkülöníteni bennünket mindattól, amit az Árny takar. Ez világít előttünk mindvégig, mint fáklya, mint szövétnek a sötét alagútban.

Ahhoz, hogy Őt megismerhessük, tekintettel kell lennünk arra, amit alkotott, és azokra, akikkel együtt dolgozott teremtési munkái során. Ezek a szellembirodalom teremtményei, az Angyalok, Kérubok és Szeráfok, illetve a teremtés fenntartásának gyakorlati megvalósítói, a Világőrök, valamint Erők. Ez utóbbiakat a legtöbb mese vagy monda, de még a szent könyvek is 'kisbetűvel írt' isteneknek, szellemeknek, félisteneknek nevezi. Történeteik lejegyzői számára összemosódik a szellem és a lélek szó (vagy a fordítók számára mosódik össze), s ezért alakul ki a mitológiájukról néha zavaros kép. A szellemtest komplex ismeret-burkot; míg a lélektest működtető erejű, de számunkra egyelőre láthatatlan személyeket jelöl. Így az Angyalok a szellemvilág lakói és a szellembirodalom felügyelői, szóvivői, hírnökei; a Kérubok a lelki dimenziók felvigyázásával megbízott lélekteremtmények. A szeráfok a szervezeti rend és a törvények, elvek, alapelvek, és szabályok működtetésével és ezek felügyeletével megbízott személyek, a két világ harmonikus együttműködéséért felelős szervezet-lények, akik éppúgy képesek szellemi vagy lelki módon is élni. Jelenünkben ők testesítik meg a Mennyei Királyságot: s mint ilyenek, ők alkotják a Mennyei Bíróságot, és az újjáépítést is ők koordinálják mennyei – vagyis Isten közelében működő vezetői – szinten. Minél jobban megismerjük szervezeti felépítésüket, jogkörüket, egymáshoz és a világhoz, hozzánk való viszonyukat, annál könnyebben fogjuk megérteni és szolgálni Isten akaratát, s válhatunk szerves részeivé annak, s Neki. A földön ők nagy vezetők, papok vagy varázslók képében válnak láthatókká. Az Erők és Világőrök utazó felvigyázók a fent említett birodalmak és szférák között. Ők az egykor elbukott emberek újra felemelkedett tagjai, vagy olyan leszállt szellemszemélyek, akiket a vágyaik némiképp eltávolítottak eredeti céljuktól, helyüktől. A fenti személyek egytől egyig a Mennyei Birodalom lakói, Isten valamilyen szintű alattvalói, és szerető szolgái.

A fenti teremtmények segítenek nekünk abban, hogy egyre jobban megismerjük a teremtett világot, s képessé váljunk arra, hogy bölcsen uralkodjunk rajta. Tegyük ezt Isten dicsőségére és saját gyönyörűségünkre. Minél jobban megismerjük azt, annál világosabbá válik számunkra, hogy tisztelnünk kell, és a vele való együttműködésünk révén harmóniába kell élnünk azzal. Jóllehet, most még csak egy parányi részével vagyunk kapcsolatban, mégis tudnunk kell, hogy valójában minden teremtett dolog és világ a mi személyünkre való tekintettel lett megalkotva. Ez mind ajándék Istentől nekünk. Becsüljük meg, ismerjük tehát meg, s éljünk vele együtt, örüljünk neki: s mutassuk ki ezt azáltal, hogy tiszteljük Azt, akitől kaptuk.

Ennek a teremtett világnak legtömörebb megnyilvánulási formája az anyag. Jóllehet, van belőle bőven a teremtett világegyetemben – több is, mint gondolnánk –, mégis a róla szerzett ismeret és a hozzá való viszonyunk együttesen lesz képes meghatározni, hogy mennyit és mire használunk belőle. Annak minden atomja bennünket kell, hogy szolgáljon: rajtunk keresztül viszont Azt, aki alkotta a mi gyönyörűségünkre és vágyaink alapján való megelégedésünkre. Isten számára különleges teremtmények vagyunk. Még az angyalok sem tudják pontosan a teremtetésünk okát és célját (ők is csak korlátozott ismerettel rendelkeznek). Egyedül az Isten tudja azt. Ő viszont igyekszik velünk megértetni, hogy gyönyörködhessen bennünk. Nos, adjunk rá okot Neki. Nem véletlen, hogy némely Kérubok megpróbáltak hozzánk hasonló teremtményeket létrehozni: de olyan tökéleteset, mint mi vagyunk, egynek sem sikerült. Legyünk méltók rá!

A világ anyaga úgy marad működésben, ha egy élő szervezet, a növényvilág életben tartja. Keringeti, áramoltatja az anyagot, s egymásba átalakítja, gyönyörűvé és élvezhetővé teszi. Saját testét e növényvilág a szervetlen (szervezetlen) anyagból szerzi, építi fel. Így ezt az anyagot gyakorlatilag teljes mértékben fel tudja használni, s élő rendszerré tudja alakítani az egész Világegyetemben. A mi materiális területünket is ez tartja fenn (még az állatok szervezetén keresztül is). Így igen nagy szükségünk van rá, ha élvezni, léteztetni akarjuk megnyilvánulási formáinkat: az anyagi testünket. Célszerű ezért igen nagy gondot fordítani arra, hogy hogyan bánunk a növényvilággal; hisz valójában a mi materiális elképzeléseinket valósítják meg. Őrködnünk kell fölötte, s biztosítanunk számára, hogy a lehető legváltozatosabb formában építse testévé az anyagi világot. Végül is álmaink és ebből fakadó vágyaink erre összpontosulnak, s ezen szeretnénk bölcs uralmat gyakorolni.

Ehhez a munkához segítőtársaink is vannak: az állatok. Ők is eredetileg intelligens lények voltak, de a Gonoszság Árnyékának eláradásával egyre inkább elfelejtették e képességüket, s nem tudták továbbadni leszármazottaiknak. Ennek ellenére az általunk állatvilágnak nevezett biotikai szférában ma is vannak bőven olyan fajok vagy egyedek, melyek még mindig elég bölcsességgel és intelligenciával rendelkeznek: s ezt, ha tudatlanul is, (bár eredetileg tudatosan) a szolgálatunkra kívánják felhasználni. Leszármazási vonalukba belefűződtek, és ma is, a jövőben is belefűződnek azok az emberi személyek, akik tudatosan szembefordultak a Teremtő harmóniájával, vagy a bölcs uralom gyakorlására vonatkozó elképzeléseivel; a világ fertelmes lényeivel diszharmóniát hoztak és hoznak létre. Minthogy bennünket, másodszülötteket halandóságra teremtett az Atyánk: részben multidimenzionális Emberként, részben viszont materializált (vagy ideiglenesen asztralizált vagy kauzalizált) testű állatokként veszünk részt ebben a folyamatban. Értelmes és tudatos életünktől függ, hogy mely állapotra leszünk alkalmasak. A hatalmas és bölcs emberek és a tudattalan hangyák ugyanazon szintű emberként élve más-más irányba fejlődtek – vágyaikat követve. Így az öntudatuktól megfosztott állatok igen nagy szolgálatot tesznek nekünk a mi helyes vágyain megvalósítása érdekében. Ők az övékét már elérték – ezért emberként nincs funkciójuk – annál inkább állatként. Ezek az állatok természetesen saját fajuk ősatyjának (aki intelligens, magasabb dimenziójú lény) a hatása alá került, s mint ilyen, szervezetten vehet részt az emberi, s rajta keresztül az isteni tevékenységek kivitelezésében. Mindezeket, és még sok más ismérvet szem előtt tartva: célszerű a lehető legnagyobb mértékű szellemi és lelki összhangot, harmóniát kiépíteni velünk és persze köztünk; őket tanítani, s vezetőiktől tanulni. És a harmónia kutatásának témakörében utoljára hagytam az emberiséggel való kapcsolatépítést, fenntartást. Legtöbben úgy gondoljuk, hogy a földön (vagy a Világegyetemben) mindössze egy emberfaj él. Ez azonban csupán téves önmegnyugtatás. Saját fajtánkon kívül még igen sokirányú fejlődést ért el az eredeti emberi faj; vagy különféle formákba, létsíkokba, dimenziókba, világokba teremtette bele az Isten (vagy némely teremtményei, egyes Kérubok, esetleg világőrök vagy Erők). Való igaz, hogy ezek közül a legtöbben már eltűntek a látókörünkből, de nem pusztultak el, csupán megszűnt velük a kapcsolatunk (elhajóztak nyugatra).

A tündérek, törpék, gnómok, manók, félszerzetek, félistenné és istenné emelt, szentté avatott személyek társadalmaiból, félig ember-, félig állat-, (vagy növény-, kő-, csillag-) testű intelligens lényekből egyes leírások szerint mintegy négyszázezer faj létezik világszerte. És a legtöbbel rövidebb-hosszabb kapcsolatunk is volt (némelyekkel egyes népeknek még most is van). Ezek egy része (mint az orkok, váltott farkasok, vérfarkasok, sötét pókok vagy a Sötét Úr gonosszá vált szolgái) eredendően gonosz, hisz az Árny fogul ejtette őket, s sok-sok szenvedés okozásával kiölt belőlük minden emberit – átalakítva őket a Gyűlölet eszközeivé, míg mások saját hatáskörben, vágyaikat követve váltak méltatlanná az egészséges kapcsolatra az emberek világával. Mégis, mindezek ellenére velük is, és a süllyedő, de jó szándékú emberi világokkal és tagjaival, sőt önmagunkkal vagy fajtársainkkal is a lehető legharmonikusabb kapcsolatot kell fenntartani. Valójában így, vagy úgy, de mindannyian osztozunk a különféle világok fölötti uralmon. Arra kell tehát törekednünk, hogy a számunkra kedves része fölött igyekezzünk gyakorolni azt: annak javára. A többit szeretetteljesen engedjük át azoknak, akik az iránt érdeklődnek. Épp a Virág-rendszer lesz az, amely nagyban hozzájárul ahhoz, hogy ebben az uralmi tevékenységben mindenki (fajtája és egyénisége szerint) megtalálja azt a területet, ahol a legtöbbet tehet az Egész harmóniájának a biztosításáért. Ha megtanulunk belelátni a saját szívünkbe; megláthatjuk mások érzéseit is, s eldönthetjük, milyen módon ápolhatunk szeretetteljes kapcsolatot velük. Nekünk már nem a gyűlölet a feladatunk. Arra ott vannak a gonoszok. Szeretetünket azzal mutathatjuk ki, ha elősegítjük vágyaik megvalósítását – hisz tudjuk, hogy valójában a helytelen vágy sem képes felborítani a világot: legfeljebb megszínesítik, és értékessé teszik számunkra a szenvedéseink által.

A felsőszintű öntovábbképzés egy további mottója, hogy megtanuljuk összerakni a tükröt. Mit is jelent ez? Amikor megteremtetésünk után ős-bölcseink kezükhöz vették a Használati Utasításunkat, vagyis Istennek a ránk vonatkozó szándékának és ennek véghezviteléhez szükséges leírását: összetörték azt (mint Mózes a Tízparancsolatot), még mielőtt megérthették volna, hogy miként is kell azt majd használniuk. E cserepek azután szétszóródtak a teremtésben, a föld felszínén; a különféle vándorlások, és harcok következtében még tovább darabolódott, s beborították földünket. A különféle családok, népek és nemzetek csupán egy-egy darabját vitték magukkal, s tisztelték azt. Ezekből a töredékekből és szilánkokból építették föl egyéni vallásaikat, határozták meg céljaikat, s magyarázták meg létük okát. Idővel, oly makacssággal és látszat-magabiztossággal tudták magukénak – és csak magukénak – cserepüket, hogy készek voltak más töredékdarabok birtoklóival harcba szállni, hogy a saját imádati formájuk felülkerekedjen a másikon. Pedig valójában kettejük külön-külön őrzött darabja ugyan annak az egységes Tudománynak a részei. Ezekből most a földön több mint háromezer darab hever szanaszét. Részben még őrzik, s vallásháború fenntartására használják; másokat viszont elfeledtek, vagy már az sem tudják, hogy mik voltak azok, mire valók. Némelyekről már egyáltalán nem tudunk semmit. Nagyon sokat a múlt ködébe hurcoltak magukkal azok a népek, melyekkel már megszakadt a kapcsolatunk.

Ez a tudás eredetileg egy Tükör volt, amelybe ha beletekintettünk: láttuk benne magunkat; tudtuk, kik vagyunk, honnan jöttünk; hová tartunk; épp hol vagyunk; miért élünk; és még nagyon sok olyan dolgot megvilágított, amely szükséges volt ahhoz, hogy Istennek méltó módon éljük az életünket egy örökkévalóságon át – mint Isten különleges teremtményei, akiknek oda akarja adni az egész teremtést. Azonban Tükör szétforgácsolódása, és ostoba vágyaink követése óta egyre bizonytalanabbak vagyunk létünket illetően. Ezért kell újra összerakni a Tükröt, hogy végre belenézhessünk. Természetesen e Tükörnek utolsó darabja a Végtelenség fölfogása (Jégkirálynő – emlékszünk?). Tehát a belőle nyerhető tudás végtelen, a megszerzéséhez szükséges idő biztosítja számunkra az örökké tartó tanulást, így az életet. Mindazonáltal minél több darabot sikerül összerakni belőle, annál nagyobb esélyünk van arra, hogy belőle okulva – szembeállítva annak tanításait eddigi életünkkel – mind több és több értelmet és gyönyörűséget leljünk benne. A végtelent fölfoghatjuk, de át nem ölelhetjük. Ha átölelhetnénk, nem élhetnénk végtelenségig. Így folyamatos törekvésünkké kell tennünk, hogy e Tükörnek minél több darabját fölleljük, értelmezzük, s az Egészbe beillesszük. Így egyre több terünk nyílik arra, hogy megértsük Isten gondolkodását, személyiségét, s velünk, illetve az alánk rendelt világgal való szándékát. Így leszünk képesek arra, hogy egyre inkább tudatosan és szeretetből szolgáljuk Őt.

A fent vázolt cseréptörést jól illusztrálta számunkra (pontosabban az akkor választott népe számára) az a mózesi esemény, mikor is Mózes megkapván s Tízparancsolatot, lejött a Sínairól, hogy tanítsa azt a népnek; de látva elfogult szívük művét: földhöz csapta, összetörte azt. Természetesen lehozta azután annak mását is: de az már soha nem lehet olyan, mint az eredeti, hiszen azt egy hasadt szív darabjaira írták, s az abból kiáramló sötét érzések elhomályosították e Törvény erejét.

Következő kutatási terület a leendő (és az elmúlt) Paradicsom végső, stabil szerkezete. Sok mindent olvashatunk róla a különféle szent könyvekben, és az azokat kiegészítő irodalmi alkotásokban. Azonban a pontos szerkezetét nem ismerjük. Ennek ellenére minél többet tudunk meg ennek a szerkezetnek a részleteiről, annál inkább felrémlik bennünk az Egész. A Paradicsomnak vannak szellemi, lelki és szerkezeti vonatkozásai. Mi ennek elsősorban a multidimenzionális működtető erejének a szerkezetét, ezen belül is főleg a materiális vonatkozását vizsgáljuk. Hisz a munkánk iránya főleg ennek felderítésére és felépítésére ösztönöz bennünket. A többi területét csupán olyan mértékben értjük, amilyen mértékben ez a munkánkhoz szükséges. Így valójában azt próbáljuk feltérképezni, hogy milyen egyensúly állítható fel a gonoszság eltörlésével úgy, hogy ezzel Isten ránk, emberekre vonatkozó szándéka tökéletessé váljék a szemünkben. Az Ő számára így is tökéletek, hisz a most fennálló anarchiának tűnő szerkezet is pontosan megfelel annak a célnak, amiért létrehozta, vagy létezni engedte: a világméretű vitakérdések tisztázásáért. Így valójában a vitakérdések felismerése, és a történelmi tények, valamint saját életünk ezekkel való összevetése lépésről lépésre elvezet bennünket odáig, hogy képesek leszünk a Paradicsom valós szerkezetét először elméletben, majd gyakorlatban is felépítenünk. Ez a szerkezet nem egy egyszeriben leírható dolog, mint az emberi test anatómiája, vagy egy rádió adó-vevő belseje. Ez egy olyan szintű tudás folyton változó szerkezetének a megnyilvánulása, amely valójában a végtelenbe nyúlik. Mindig lesznek még ismeretlen részletei. Így tulajdonképpen ez a szerkezet a tudás folyamatos megszerzésével, és gyakorlati alkalmazásával egyre bővül; mint ahogy az agyunkban újabb és újabb axonok hálózatai alakulnak ki, s folyton változnak, bővülnek. Az jelent örökké tartó életet, hogy megismerjenek Téged, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust. Ez viszont a végtelenbe nyúlik, tehát örökké tart. Az őket alkotó informatikai elemek a Tükör darabjai, az alapelvek a különféle dimenziókból összerakódó ismeretanyag különféle, kisebb-nagyobb elemei. Egy azonban biztos, ezt a szerkezetet illetően. Az Isten alkotott mindent, ami létezik. Ehhez felhasználta Mennyei Birodalmának személyeit; s miután a végén bennünket, embereket is megalkotott: a hatalmunk alá rendelte az egészet. Ekkor azonban Valaki fellázadt ezen elrendezés ellen, s ezzel disszonanciát okozott benne. Ezért nem értjük. De ha az általa felvetett, uralkodási joggal kapcsolatos vitakérdéseket az életünkkel tisztázzuk; félretehetjük őt, száműzhetjük őt. Így tökéletes fényében fog megvilágosodni előttünk az a szerkezet, amely már eredetileg is fenntartotta az Egészet. Ehhez alkalmazkodva fogjuk felépíteni vágyaink materiális templomát, s rászabadítva újra a Diszharmóniát: egyénenként dönthetünk, hogy élvezői vagy rabszolgái akarunk-e lenni. Majd ennek fényében válunk újra emberré; vagy öntudatlan szolgálóivá e tökéletes és harmonikus, egységes szerkezetnek.

Ezt a szerkezetet leginkább egy emberi testhez lehetne hasonlítani (nem véletlen, hogy Isten különleges teremtményeinek épp ilyen testet alkotott!), ahol a különféle szerkezetű és felépítésű, rendeltetésű testrészek, szervek, sejtek és atomok valójában mind-mind egy közös célt: az ember akaratát szolgálják. Teszik ezt tudva, vagy tudatlanul, illetve állandóan változó mikrobiológiai struktúrával. A világban is épp így mindennek és mindenkinek megvan a feladata a Közös Akarat megvalósításához; melynek irányát a mi vágyainkhoz kötötte.

Még a Paradicsom materiális szintjén is számtalan variációja lehetséges ennek a Közös Akaratot szolgáló struktúrának. Mint ahogy az emberi testben is az egyes sejtek némiképp eltérnek még az ugyanolyan felépítésű, ugyanazt a feladatot ellátó sejttársaiktól is, úgy a Világegyetem különféle világai (bolygói, bolygórendszerei, élőhelyei, emberei és biotikai közösségei) is némiképp eltérnek egymástól – annyira, hogy az egymástól nagyobb távolságra lévő élőhelyek vagy más rész-elfoglaltsággal bíró egységek között szinte alig ismerhető fel hasonlóság. Az egyik lehet szénalapú élő szerkezetre épülő; míg a másik szilíciumra vagy épp valamely fémre, esetleg vízre épül. Az egyik lehet valamely növényfaj köré épülő, míg a másik központi jellegzetessége egy rovarfaj, vagy társulás. Lehet egy bolygó csupán egy tök, vagy egy szem eper (a többi biotikai szerkezet természetesen erre épül, ettől függ), míg egy másik csillaghalmaz lehet egy szőlőfürt, s ennek megfelelően is viselkedik. Az asztrális és kauzális birodalmakban ma is hihetetlenül változatos világok állnak fenn, melyek bizonyos mértéken alapul fognak szolgálni majd a Disszonanciájától megfosztott világegyetemi szerkezetnek.

Lesznek élőhelyek, melyeket más-más emberfajták fognak benépesíteni, s uralmuk alatt tartani; lesznek e fajták együttműködésére épülők; biotikai vagy épp technikai szerkezetűek; esetleg ezek különféle szintű átmeneti állapotok közt egyensúlyban élők. Se szeri, se száma nem lesz a különféle felépítésű és rendeltetésű emberi birodalmaknak. Ez teszi majd gyönyörűvé azokat. A csillagokban történt események levetülnek a földre. A csillagok jelzik életünk eseményeit. Minden embernek, minden családnak vagy népnek van megfelelője (vagy eredeztetője, vezetője) az égben: úgy a csillagokban, mint a lelki birodalmak más dimenzióiban. A test valamely sejtjének állapotából lehet következtetni más sejtek, sejtcsoportok, szervek vagy az egész szervezet állapotára, ténykedésére. A Világegyetemben vagy a Teremtésben minden mindennel összefügg. Ha az emberi élet csupán egyetlen létsík eredménye lenne: nem létezhetne. Ahogy egy-egy dimenziót átlépünk; a vele szomszédosban már megszámlálhatatlan lépést kellett tennünk. Mivel materializálódtunk, anyagi síkon létezünk: biztos, hogy a velünk történtek bizonyos változatai más-más dimenziókban is megtörténnek. Egy-egy eredmény sok-sok okból és sok-sok céllal valósul meg. Ezek megszámlálhatatlanul sokan vannak: Ezért nyilvánul meg közös dimenzióban. Csak a fizikai létsíkon megszámlálhatatlanul sok létforma létezik, melyek egy részéből bizonyos részleteket vagyunk képesek csupán közvetlenül tapasztalni, más részeire mérések vagy más közvetett bizonyítékok alapján következtethetünk: legtöbbjét viszont már nem is érzékeljük. Ennél jóval több létforma létezik azonban más (magasabb rendű) dimenziókban. Legtöbb ilyen létforma oly nagy, hogy több dimenziót is átfog. Ezek egymáshoz képest látszólag alá-fölérendeltségi viszonyban vannak – de ez csupán addig lényeges, míg a tökéletes harmónia vissza (vagy fel) nem épül. Hiszen a Sötétség már az elképzelések felvázolása (a Szférák Zenéje) alkalmával igyekezett disszonanciát belevinni. E disszonancia miatt van szükség a szabályozásra, a hierarchiára. Ha azonban ez a Diszharmónia megszűnik, már nem lesz szükség kényszerszabályozásra. )Ha egy gyermek tökéletesen viselkedik: nem kell nevelési szabályokat felállítani vele szemben!)

Tehát leszögezhetjük, hogy a rendelkezésünkre bocsátott teremtésmű millió és millió létbirodalomból áll. Melyekről részben tudunk (de a sajátunknak gondoljuk), részben sejtjük, és részben fogalmunk sincs róla. Ezek egyrészt a múltunkat mutatják, másrészt jelenünk folyását és különféle változatait a cselekedeteinknek és kapcsolatainak. Megmutatják tetteink következményeit és kiküszöbölésük módját. Utalnak továbbá a jövőbeli tetteinkre, melyek a jelenben és a múltban lefolyt életünk és körülményeink következményei (ezek főleg kauzális dimenziók).

Így erre irányuló kutatásaink nagy segítséget jelentenek ahhoz, hogy lássuk: hogyan érdemes folytatni életünket egyéni vagy szervezett szinten. Jövőbelátó képességünk rámutat azokra a közeledő következményekre, melyeket egy másik multidimenzionális síkon még megváltoztathatunk, s kiépíthetünk egy tökéletességre törekedő isteni vezérlésű tendenciát. Nem feltétlenül szükséges a gonosz világokba belegyalogolnunk, beleinkarnálódunk, ha megtehetjük azok elkerülését is; sőt másokat is eltántoríthatunk azok követésétől. Azokba csak gyalogoljanak bele az ostobák, és a szándékosan Isten ellen szegülők. Már számtalan ilyen van: de azok is előbb-utóbb az isteni rendet fogják szolgálni – csak már öntudatlanul.

Mi a Paradicsom célja? Isten nem önmagának alkotta a Paradicsomot, hanem nekünk, az Embernek. Azért alkotta, hogy abban mutassuk meg vágyainkat úgy, hogy közben egymással is (egymás vágyaival) és Istennel is tökéletes összhangban éljünk. Isten ismerte gondolatainkat (hisz Ő ültette belénk), s ebből álmot dalolt elénk. Ebből az isteni álomból mi egyenként választottuk ki azokat a részleteket, melyek a szívünkhöz közel álltak. Egyenként, mégis tökéletes összhangban, arról kezdtünk muzsikálni. De közülünk egy a háttérárnyat, a Sötétséget kedvelte meg, s irigyelte tőlünk a dalaink által életre keltett fényt, s abban a látható, élő dolgokat. Be akarta kebelezni azokat, mert féltékeny volt ránk. Ekkor kezdődött a disszonáns zene. Mert ő arról dalolt, hogy az Árny elborítja a fényt, s felfalja azt. S félelem lett úrrá a teremtésen. Mi az Árnyat nem gyűlöljük, hisz abból kelt életre a fény. A zavart az okozta, és okozza ma is, hogy az Árny imádója magáévá teszi álmainkat, elnyeli, elnyomja azokat, uralkodik rajtuk, s ha így hagyjuk: elnyel mindent. Ezért kell nekünk elnyelni őt. S helyette egy másik Kérubot alkot belőlünk Isten, aki nem uralkodni akar a fényen, hanem azzal összhangban kíván létezni, mindannyiunk gyönyörűségére. Ez lesz a megújított Paradicsom. Mint említettem, a tökéletes harmóniában már nem lesz szükség rendfenntartó Erőkre; így a Mennyei Királyságra sem. Ez lesz az Új Kérub, amely Morgoth, a Sötétség (Sátán, az Ellenszegülő, Ördög, a Hazug) helyére kép. Az Őskígyó viszont öntudatlanul okádja ki mindazt a Fényt, amit elnyelt; s abból gyönyörűbbnél gyönyörűbb, új világ épül, melynek már ő is része lesz tudatlanságában, és gonoszság nélkül.

Istennek a Paradicsommal más célja nincs, mint hogy teret nyújtson nekünk a vágyaink megvalósításához. Természetesen minden újabb vágyunk megvalósításához az Ő tudását és a még meg nem teremtett dolgokat is felhasználjuk. Ezt a Paradicsomot a számunkra, a végtelenségig bővíti. Neki is vannak vágyai. Ám az Ő vágyai mi vagyunk: Emberek. Bennünket szeretne egyre változatosabb formában látni maga előtt, s ennek megfelelően bővíti, szélesíti azt a dimenzionális létskálát is melyben mi az Ő vágyait megvalósíthatjuk. Az Ő vágyainak minden részletét belénk plántálja, s a mi vágyunkká teszi azt. Mindezt úgy, hogy közben szabad akarattal felruházva, lehetővé teszi, hogy e vágynak a megvalósításán fáradozzunk, vagy szembeforduljunk azzal. Az Új Paradicsomban az utóbbi már nem fordul elő: de a lehetőséget soha nem vonja meg tőlünk. Ennek eldöntésére engedte, hogy a Hazugság gyökeret verjen teremtésművében. Épp ez az engedékeny magatartás tette lehetővé, hogy a teremtményei közül mindenki szabadon eldönthesse, hogy milyen vágyaknak kíván eszközévé válni. Armageddon alkalmával, az ezzel kapcsolatos vitakérdések végére kerül pont; és az Utolsó Ítélet alkalmával a teremtésben valaha élt összes értelmes lény sorsára pont kerül: attól függően, hogy mire vágyott – a Fényben való életre; vagy a könnyebb útra, vagyis behódolni az ezt felfalni kívánó Ős-akarat hazugságának.

Kutatási eszközök feltérképezése

Ahhoz, hogy a fenti kutatásaink terén optimálisan jó előrehaladást tudjunk felmutatni, igen sok féle alapanyagot kell módszeresen átvizsgálnunk.

Ahhoz, hogy pontos képet kaphassunk arról, hogy mit is kell tennünk, mire célszerű vágynunk, milyen célokat tűzzünk magunk elé; vagyis, hogy megismerkedjünk önmagunkkal: három alapvető dolgot kell tanulmányoznunk. Istent, a Fiát, és a teremtésművét.

Istent legkönnyebben a különféle szent iratokból és az azokat használó vallások ősi rituáléiból ismerhetjük meg. Személyét a helyére tehetjük úgy a szívünkben, mint a teremtésmű szívében. Megismerhetjük belőlük a jellemét. Más-más népeknek vagy vallásgyakorlóknak más-más módon mutatkozott meg, attól függően, hogy az illető népnek milyen szerepet szánt akarata véghezvitelében – vagyis hogy az adott nép mire vágyott. Emberi teremtményeit igyekezett úgy összecsoportosítania rendszerezett megújulások által, hogy a közös vágyúakat közös vallási szerkezetben jelentette meg, hogy azok ott bizonyíthassák vágyuk értékét és erejét. A paradicsomi építkezések alkalmával mindenkinek módja és lehetősége lesz arra, hogy az Ő személyét, jellemét, akaratát komplexen is megismerhesse, s döntést hozzon önmaga számára arról, hogy azzal összhangban kíván-e élni, vagy szembefordulni Vele, s csupán öntudatlanul élni a saját életét. Ezt a lehetőséget már csak azok nem fogják élvezni, akik korábban már nyíltan döntöttek. Ma is belőlük áll az anyagi Univerzum, és a biotikai rendszer materializált része.

A Fiát a következőképpen tanulmányozhatjuk. A legkülönfélébb szent iratokban számtalan esetben bemutatta nekünk, hogy mire teremtette az embert, szellembirodalmának szülötteit, az első-, és másodszülötteit. Az Ő teremtésművének szabad akarattal és öntudattal rendelkező lényeinek szervezete együttesen az Ő Fia. Mind a fiai vagyunk. Ezt más-más rálátásból, más-más módon mutatja be nekünk. Egyszer úgy, hogy szellembirodalmát Feleségeként mutatja be, s kettejük gyermeke vagyunk mi, Emberek. Így a mi sorsunk tanulmányozása nem más, mint az Ő Fia életének a tanulmányozása, mikor a saját történelmünket vizsgáljuk. Más szemszögből úgy mutatja be a fiát, mint Akit közvetlen nemzett, elsőként, s majdan materiális testben a földre küldött, hogy megtartson bennünket, s adja oda materiális életét a bűneinkért. Ő is mi vagyunk. Hogy ha szembe kívánunk szállni a sötétséggel, valóban a saját szívünket, saját emberi mivoltunkat kell feláldozni célkitűzéseinkért: meg kell tagadni helytelen vágyainkat, vagyis jelenlegi önmagunkat.

A teremtésművet közvetlen tapasztalás, materiális vizsgálódás útján ismerhetjük meg. Tanulmányozzuk az anyagot, energiát és egyéb dimenziókat, mint a logikát, érzelemvilágot és az érzékelés birodalmait. Ez utóbbiakhoz felhasználhatjuk a már kialakult reál-tudományokat, mint a matematikát, a fizikát, kémiát, biológiát, csillagászatot, geológiát, és e tudományágak különféle keveredéséből szármaró egyéb kutatási területeket. Ezeket azonban folyamatosan a fellelhető szent irodalmak, mítoszok, mesék, elbeszélések, néphagyományok, vallások, próféciák fényében kell vizsgálni.

Továbbá célszerű még kutatás tárgyává tenni a világegyetem reinkarnációs szisztémáját, a jósló eszközöket és módszereket, a jellem-mutatókat testünk felszínén (szem, kéz, csontok, és így tovább), illetve az ezek között fellelhető összefüggéseket. Ezeket ma összefoglaló néven úgy mondjuk, hogy, ezoterikus tudományok.